VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM

ÜDVÖZÖLLEK: ÉREZZÉTEK JÓL MAGATOKAT

 



AZ ARANYMADÁR


Élt valaha régen egy király. Gyönyörűséges kert volt a kastélya körül, s a kertben állt egy almafa, amely csupa aranyalmát termett. Mikor eljött az érés ideje, este megszámlálták rajta a gyümölcsöt, de másnap reggelre egy hiányzott belőle. Jelentették a dolgot a királynak, az meg parancsba adta, hogy minden éjjel őrséget kell állni az almafa alatt.

Három fia volt a királynak. Ahogy leszállt az este, kiküldte a legnagyobbat a kertbe. Hanem éjféltájban a fiún erőt vett az álom, és reggelre megint hiányzott egy aranyalma. Másnap éjszakára a középső fiú volt a soros a virrasztásban, de ő se járt különben: mikor az óra tizenkettőt ütött, elnyomta az álom, s reggelre megint kevesebb lett egy almával. Harmadnap a legkisebbik fiúra került a sor. Az vállalta is az őrködést, de az apja nem nagyon bízott benne; úgy gondolta, ennek sem fog jobban sikerülni, mint a két bátyjának. A fiú azonban addig erősködött, míg a király ki nem jelentette:

- Hát nem bánom, próbáld meg, ha olyan nagyon akarod!

A fiú a fa alá telepedett, jól kinyitotta a szemét, és nem engedett az álomnak. Ahogy a toronyóra tizenkettőt vert, surrogást hallott a levegőben. Fölnézett: hát egy madár ereszkedett le a fára, arany tollazata csillogott-villogott a holdfényben. Ahogy leszállt, s éppen le akart csippenteni a csőrével egy almát, a fiú kapta a nyilát, és rálőtt. A nyílvessző meghorzsolta; a madár fölröppent s elszállt, de egy aranytolla lehullott. A fiú fölvette a tollat, bevitte reggel az apjának, s elmondta neki, mi történt az éjjel. A király összehívta a nagytanácsot, s ott aztán valaki nagy bölcsen megállapította, hogy egy ilyen toll többet ér, mint az egész birodalom.




- No, ha ilyen sokat ér - mondta a király -, nem is elégszem meg ennyivel, hanem az egész madarat akarom.

A király legidősebb fia útnak indult, hogy megkeresse az aranymadarat. Nem kérdezett senkitől semmit, nem hagyatkozott, csak a tulajdon eszére. Ment egy darabig, meglátott egy erdőszélen egy rókát; lekapta a flintáját, és célba vette.

Azt mondja a róka:

- Ne lőj rám, egy jó tanáccsal szolgálok érte! Te az aranymadarat keresed, és ma este egy faluba fogsz érni. Ott két fogadó van egymással szemben. Az egyik fényesen kivilágítva, s benne nagy vigalom, dínomdánom, de te ne abba térj be, hanem a másikba, akármilyen szánalmas is a külseje.

"Már hogyan adhatna értelmes tanácsot egy ilyen buta állat" - gondolta a legény; meghúzta a ravaszt, de nem talált.

A róka meg a lába közé kapta a farkát, és eliramodott az erdőbe.

A fiú folytatta útját, és estére valóban beért a faluba, ahol a két fogadó állt egymással átellenben. Az egyikben szólt a zene, hejehuja, s dobogott a tánc; a másik nyomorúságosan, semmit érőn rúgott ki az országútra. "Ugyancsak bolond volnék, ha ebbe az ütött-kopott fogadóba szállnék, nem pedig a szebbikbe" - gondolta a legény. Be is tért, ki se jött belőle többet, ott élte világát, és megfeledkezett aranymadárról, szülői házról, minden tisztességről.

Telt-múlt az idő, s otthon csak hiába várták a legidősebb testvért, hírt sem hallottak felőle. Akkor aztán fölcihelődött a középső fiú, hogy majd ő megkeresi az aranymadarat.

Minden szakasztott úgy történt vele, mint a bátyjával: találkozott a rókával, de ügyet se vetett a jó tanácsára; odaért a két fogadóhoz, az egyik sötét volt, a másikból harsogott a lárma, s ennek a fényesnek az ablakában ott állt a testvérbátyja, és hívogatta, csalogatta befelé. A fiúnak sem kellett kétszer mondani: nosza, betért, s élte vígan a világát.

Hogy megint telt-múlt az idő, és a középső testvér se vissza nem jött, se hírt nem hallottak róla, egy szép napon a legkisebbik fiú azt mondta az apjának:

- Édesapám, rajtam a sor, hadd tegyek most én próbát!

De a király nem akarta elengedni.

"Minek is menne? - gondolta. - Hogyan találná meg az aranymadarat, ha a két bátyja sem találta? Meg aztán baj is érheti az úton, és nem tud magán segíteni, nincs ennek elég sütnivalója ahhoz."

De a fiú addig kérlelte, míg végül rá nem hagyta a dolgot.

Az erdőszélen megint ott ült a róka, s az életét kérte egy jó tanács fejében. A fiú megszánta.

- Ne félj, róka koma, nem bántalak!

- Nem is fogod megbánni - felelte a róka -, csak ügyelj mindig a szavamra. Most pedig ülj a farkamra, hogy gyorsabban haladjunk.

A fiú felült, a róka meg futásnak eredt; olyan sebesen rohantak árkon-bokron át, hogy a fiúnak csak úgy fütyült a szél a füle mellett.

Ahogy a faluba értek, leszállt a rókáról, megfogadta a tanácsot, s ment egyenest az ütött-kopott fogadóba; ott meghált. Másnap reggel folytatta útját. Alig ért ki a faluból, a mező szélén már várta a róka.

- Eljöttem, hogy kioktassalak, mit hogyan kell csinálnod - mondta. - Menj mindig egyenesen előre, amíg egy kastélyhoz nem érsz. Egész sereg katona őrzi; de te ne törődjél vele: aludni, horkolni fog az egész tábor. Vágj nyugodtan keresztül rajta, menj be a kastélyba, s nézd végig a szobákat; a legeslegutolsóban megtalálod az aranymadarat, közönséges fakalitkában. Dísznek mellette áll egy aranykalitka is, de vigyázz, nehogy a hitvány kalitkából kivedd a madarat, és áttedd az aranyosba, mert megadhatod az árát!

Azzal a róka kinyújtotta a farkát, a királyfi meg ráült, s rohantak árkon-bokron át, hogy csak úgy fütyült a szél a fülük mellett.

Odaértek a kastélyhoz. Minden úgy volt, ahogy a róka előre megmondta. A királyfi végigment a szobákon, a legeslegutolsóban bent ült az aranymadár a hitvány fakalitkában, amellett meg ott csillogott a fényes aranykalitka; a három aranyalma pedig szanaszét hevert a szobában. A fiú azt gondolta, mégiscsak nevetséges volna, ha ezt a szép madarat ilyen ócska, nyomorúságos kalitkában hagyná; kinyitotta hát az ajtócskát, megfogta a madarat, és áttette az aranykalitkába. Abban a pillanatban éleset sikoltott a madár; a katonák fölébredtek, berohantak, és elfogták a fiút. Másnap reggel törvény elé állították, és mert semmit nem tagadott, mindent beismert, halálra ítélték. De a király kijelentette: egy feltétellel megkegyelmez neki, meghagyja az életét, és még az aranymadarat is odaadja ráadásnak, ha elhozza az aranylovat, mely még a szélnél is sebesebben jár.

A királyfi nagy búsan útnak indult. Váltig tűnődött, váltig sóhajtozott, hogy ugyan hol találhatja meg azt a híres aranylovat. Egyszercsak mit lát? Ott ült előtte az úton a róka.

- Látod, hogyan jártál, mert nem hallgattál rám! - mondta neki. - De ne csüggedj el, majd én pártodat fogom; megmondom, miképpen juthatsz el az aranylóhoz. Menj egyenesen, míg egy kastélyhoz nem érsz; ott áll a ló az istállóban. Az istálló előtt egy sereg lovászfiú hever, hanem az mind mélyen alszik és horkol, bátran kivezetheted az aranylovat. Egyre azonban vigyázz: ha fölnyergeled, az ócska szerszámot tedd rá, ne a mellette függő aranyosat, különben megjárod.





Azzal a róka kinyújtatta a farkát, a királyfi ráült, és rohantak árkon-bokron át, hogy csak úgy fütyült a szél a fülük mellett.

Minden úgy volt, ahogyan a róka előre megmondta; a királyfi bement az istállóba, s ott találta az aranylovat. Fogta a kopott fanyerget, rá akarta tenni, aztán meggondolta magát. "Csak nem szégyenítem meg ezt a szép állatot ezzel az ócskasággal! Jó szerszám való erre."

De amint fölvetette hátára az arany nyerget, a ló azonnyomban hevesen nyihogni kezdett. A lovászok fölébredtek, megragadták; és fogságba hurcolták a királyfit.

Másnap reggel a bíróság halálra ítélte, de a király kijelentette: megválthatja az életét, s ráadásul még az aranylovat is megkaphatja, ha elhozza neki az aranykastélyból a világszép királylányt.

A fiú nehéz szívvel indult útnak. Alig ment egy keveset, máris várta a róka.

- Megfogadtam, hogy leveszem rólad a kezemet - mondta -, de megesett a szívem a sorsodon; még ez egyszer segítek rajtad. Ez az út egyenest az aranykastélyhoz vezet. Estére fogsz odaérni. Éjszaka, ha minden elcsendesedett, lemegy a királylány a fürdőházba, fürdeni. Mikor be akar lépni, elébe ugrasz és megcsókolod. Akkor aztán viheted, ahová akarod: mindenüvé veled megy. Hanem egyre vigyázz: meg ne engedd, hogy előbb elbúcsúzzon a szüleitől, különben megjárod.

Azzal a róka kinyújtotta a farkát, a királyfi ráült, s rohantak árkon-bokron át, csak úgy fütyült a szél a fülük mellett.

Megérkeztek az aranykastélyhoz. Minden úgy történt, ahogyan a róka előre megmondta. Megjött lassan az éjfél, körös-körül minden mély álomba merült, a szép királylány pedig lesétált a fürdőházba.

Akkor a királyfi előugrott a bokrok mögül, és megcsókolta.

- Tudom, veled kell mennem - mondta a királylány -, nem is ellenkezem, indulhatunk, amikor akarod. Csak egyet kérek tőled, engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek a szüleimtől.

A fiú eleinte hallani sem akart róla, de a királylány sírva-ríva könyörgött, még a lába elé is letérdelt; így hát a végén mégis engedett neki.




A királylány fölszaladt a palotába, odament az apja ágyához, s abban a pillanatban fölébredt a király, föl az egész kastély. A fiút elfogták, és tömlöcbe vetették.

Másnap reggel ítélőszék elé vezették, és kimondták rá a halált.

- Neked immár véged - mondta a király -, elnyered a vakmerőséged jutalmát. Hanem egy módon mégis megtarthatod az életedet. Van itt az ablakom előtt egy hegy, amely nagyon zavarja a kilátást. Ha azt egy hét alatt elhordod, kegyelmet kapsz, és ráadásul a lányomat is neked adom.

A királyfi tüstént dologhoz látott. Ásott, lapátolt látástól vakulásig; de mikor az utolsó előtti napon is csak akkora volt a hegy, mint annak előtte, búnak adta a fejét, és letett minden reményről. Az utolsó estén azonban egyszerre csak megjelent előtte a róka.

- Nem érdemled meg, hogy törődjem veled, de csak eredj, feküdj le, és aludd ki magad, a többit bízd rám.

A királyfi másnap reggel, ahogy fölébredt, tüstént kinézett az ablakon: nyomát se látta a hegynek. Örvendezve szaladt a királyhoz, és jelentette, hogy teljesítette a föltételt. A király mit tehetett mást? Szavának állt, s neki adta a lányát.

Útra keltek hát kettesben, mentek, mendegéltek; egyszercsak elébük toppant a hűséges róka.



- A javát megkaptad - mondta -, de az aranykastélybeli királylányhoz aranyló is tartozik ám!

- Hát azt hogyan szerezhetném meg? - kérdezte a királyfi.

- Azt is megmondom, figyelj a szavamra - felelte a róka. - Először vidd el szépen a királylányt a királyhoz, aki az aranykastélyba küldött. Nagy öröm lesz, szívesen odaadják neked az aranylovat, ki is vezetik eléd. Te csak ülj föl rá, búcsúzóul sorra kezelj végig mindenkivel. Mikor a királylányra kerül a sor, jól fogd meg a kezét, kapd föl a nyeregbe, azzal illa berek! - vágtass el, senki nem ér a nyomodba, mert az aranyló még a szélnél is gyorsabb.

Így is történt minden. Mikor aztán a királyfi javában vágtatott az aranylovon a királylánnyal, egy berek szélén egyszercsak feltűnt a róka, és intett nekik, hogy álljanak meg egy szóra.

- Most hozzásegítelek az aranymadárhoz is - mondta. - Ha közelébe érsz a kastélynak, ahol a madár lakik, tedd le a lányt, majd én gondját viselem. Te rúgtass be az aranylovon a kastély udvarára; nagy öröm lesz, szívesen odaadják, ki is hozzák neked az aranymadarat. Ahogy kezedbe kaptad a kalitkát, vágtass vissza hozzánk, s vedd föl megint a királylányt.

Ez is megtörtént. Mikor aztán a királyfi haza akart térni a kincseivel, elé állt a róka, és azt kérdezte:

- Hát nekem mi lesz a fizetségem, amiért megsegítettelek?

- Mit kívánsz? - kérdezte a királyfi.

- Ha odaérünk az erdőszélre, lőj agyon, és vágd le a fejemet meg a lábamat.

- Szép hála volna! - mondta a királyfi. - Ezt én nem tehetem meg.

- Hát ha nem akarod, el kell hagynom téged - mondta a róka -, de mielőtt elválunk, adok még egy jó tanácsot. Két dologra ügyelj: akasztófáról sose végy húst, kútkávára sose ülj.

Azzal eltűnt az erdőben.

"Furcsa egy állat! - gondolta a fiú. - Mi nem jut eszébe! Ki venne húst akasztófáról? S arra se támadt még soha kedvem, hogy a kút kávájára üljek."

Továbblovagolt a világszép királylánnyal. Útjuk azon a falun vitt át, ahol a két testvére élte világát.

Nagy lárma, zsibongás fogadta a királyfit, s mikor tudakozódni kezdett felőle, mi az oka a sokadalomnak, azt felelték:

- Két gonosztevőt visznek akasztani.

A királyfi közelebb ügetett a vesztőhelyhez. Két halálra ítélt állt az akasztófa alatt; a hóhérok éppen készültek a nyakukba akasztani a kötelet. A királyfi megismerte bennük a két bátyját. Míg ő odajárt, mind egy fillérig elverték a vagyonukat, aztán mindenféle gonoszságot műveltek, s most azért kellett volna lakolniuk.

A királyfi jó testvér volt, megesett a szíve a sorsukon, odaléptetett aranylován a bírói emelvényhez, és megkérdezte:

- Nem lehetne megszabadítani ezeket a rabokat?


- Lehetni éppen lehet - felelték -, ha valaki kiváltja őket. De ugyan ki pazarolná ilyen gazfickókra a pénzét?

A királyfi azonban letette értük a váltságdíjat.

- Nem érdemlik meg a szabadulást - mondta a bíró -, de hát ez a te dolgod, vidd őket, amerre akarod; csak már ne is lássuk a környékünkön a mihasznákat!

Így hát együtt mentek tovább, a három testvér meg a királylány. Csakhamar beértek abba az erdőbe, ahol először találkoztak a rókával. Keményen tűzött a nap, de a lombok alatt kellemes hűvös volt. Azt mondta a legidősebb testvér:

- Telepedjünk le itt a kútnál, együnk-igyunk, pihenjünk!

A királyfi beleegyezett, s ahogy beszélgetni kezdtek, oda se gondolt, csak leült a kút kávájára, mert nem gyanított semmi rosszat. Akkor a két bátyja hátulról belelökte a kútba.

Fogták a királylányt, a lovat meg a madarat, és hazamentek az apjukhoz.

- Nemcsak az aranymadarat hozzuk ám! - dicsekedtek. - Megszereztük az aranylovat meg az aranykastélybeli királylányt is!

Volt is nagy öröm a háznál! Hanem az aranyló nem akart enni, az aranymadár nem akart fütyülni, a királylány meg csak ült, ült és sírdogált.

A legkisebbik testvérnek azonban nem történt semmi baja. A kút kiszáradt; ahogy belökték, puha mohára esett, s minden tagja ép maradt, de kimászni sehogyan sem tudott. Ám a hűséges róka most sem hagyta cserben. Beugrott hozzá a kútba, megszidta, amiért nem fogadta meg a tanácsát, s azt mondta:

- Mégse hagyhatlak itt; várj csak, kisegítlek a napvilágra.

Meghagyta neki, hogy jól kapaszkodjék a farkába, s így aztán kihúzta.

- Hanem ezzel még nincs vége a veszedelemnek - mondta. - A bátyáid nem voltak biztosak a halálodban, hát mindenfelé őrszemeket állítottak az erdőbe, és meghagyták nekik, öljenek meg, ha meglátnak.

Éppen egy szegény ember üldögélt a közelükben az árokparton. A királyfi ruhát cserélt vele, és így szerencsésen bejutott az édesapja udvarába. Nem ismerte meg senki; de az aranymadár elkezdett fütyülni, az aranyló elkezdett enni, a világszép királylány pedig fölhagyott a sírással.

- Hát ezt meg mire véljem? - kérdezte a király.


- Nem tudom - felelte a királylány -, de eddig olyan szomorú voltam, most meg olyan vidám vagyok. Mintha megjött volna az igazi vőlegényem.

És rendre elmondta a királynak, mi minden történt az úton, pedig a két idősebb testvér megfenyegette, hogy halálnak halálával hal meg, ha csak egy árva szót is elárul.

Akkor a király összehivatta a kastély apraját-nagyját. Megjelent a legkisebb királyfi is, rongyos útszéli koldus képében. A királylány nyomban megismerte, és a nyakába borult. A két elvetemült testvért ott helyben elfogták és kivégezték, a legkisebbik királyfi pedig feleségül vette a világszép királylányt, és ő lett az öreg király egyetlen örököse.

Hát szegény rókával mi lett?

Telt-múlt az idő; egyszer a királyfi megint kiment az erdőbe vadászni. A sűrűben váratlanul elébe ugrott a róka.

- Neked mindened megvan, amit csak kívánhatsz - mondta -, de az én balsorsom csak nem akar véget érni, pedig kiválthatnál belőle!

És megint kérve kérte, lője agyon, s vágja le a fejét meg a lábát. A királyfi végre ráállt a dologra. Amint megtette, a róka nyomban emberré változott, és ez az ember nem volt más, mint a világszép királylány testvére. Megszabadult a varázslattól, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.




 

Élt boldogan egy szegény asszony a fiával, Aladinnal.

A legényt egyszer egy ismeretlen szólította meg a piacon: -Ugye te vagy Aladdin? No fiam, én apád helyett apád leszek ezentúl...

Bőkezű ajándékokkal nyerte meg Aladdinnak és anyjának bizalmát. Nem is sejtették, hogy a gazdag idegen: ravasz varázsló.

Egy este elcsalta magával Aladdint és egy elhagyatott völgybe vezette.

Tüzet rakott s varázslattal megnyitotta a barlang titkos ajtaját.

-Szállj le ebbe a barlangba, Aladdin! Találsz odalent egy régi rézlámpát, hozd fel nekem, de bármi egyebet látsz, ne nyúlj hozzá - parancsolta a varázsló.

Temérdek tündöklő kincs tárult Aladdin szeme elé, szinte megvakította a ragyogás.

Nem győzött betelni a látnivalóval.


Sokáig bolyongott a földalatti termekben, amíg a rézlámpást megtalálta.


Boldogan szorította magához és indult kifelé.

Már hajnalodott. A varázsló türelmét vesztette. - Úgy látszik, hiába várok, pedig reggelre Marokkóban kell lennem.

Elzárta a barlang bejáratát. -Pusztulj el gaz kölyök! 

Aladdin kétségbeesve üldögélt a barlang elzárt sziklakapuja mögött. Unalmában a lámpát kezdte fényesíteni. Amint dörzsölgette...

  ..sűrű fehér füst robbant elő a lámpásból és ezt dübörögte:


A lámpa szelleme vagyok, minden kívánságodat teljesítem! -Haza akarok menni - nyöszörögte Aladdin.

A következő pillanatban már otthon is volt. Anyja sírva fogadta: Csakhogy megjöttél, fiam, hoztál-e valami ennivalót? - Csak egy ócska lámpást hoztam - szólt Aladdin.

Kimerülten leheveredett. Anyja tisztogatni kezdte a lámpát.

Ekkor nagy dübörgés közben újra megjelent a szellem.


Aladdin fölébredt a robajra. Most már nem rémült meg. - Hé! Viselkedj csöndesebben! - szólt a szellemre. - Tudod mit? Hozz nekünk valami ennivalót! 

Egy szempillantás nem telt bele, ízes pecsenyék alatt roskadozott az asztal. Ettől fogva Aladdin és anyja nem ismerték az éhséget...


Ekkoriban történt, hogy a szultán harsonásai hírül adták, zárkózzék be mindenki, mert a szépséges Budrull-Budur hercegnő közeleg, őt pedig nem láthatja közönséges halandó. 


Aladdin azonban megleste a szultán leányát s nyomban megszerette. 

Másnap Aladdin drágaköveket és ékszereket kért a szellemtől, s ezekkel az ajándékokkal a szultánhoz küldte anyját. 

-Bocsásd meg vakmerőségemet, fényes kalifa! Fiam, Aladdin feleségül kéri leányodat. 

-Ej, takarodj, rabszolgafajzat! - kiáltotta a szultán nagyvezére. - A hercegnő az én fiam felesége lesz. 

A vezér sürgette a házasságot, nehogy a szultán meggondolja magát. Budrull-Budur sírva ment a mennyegzőre. Látta ezt Aladdin... 

.. és ismét hívta a szellemet: Most mutasd meg, mit tudsz! Hozz nekem annyi kincset, hogy a szultánt is elkápráztassam, a hercegnő vőlegényét pedig zárd a kecskeólba! 

A nagyvezér fia egy szempillantással később ott kuksolt a kecskeólban, s még kiabálni sem mert, annyira szégyellte magát. 

Aladdin pedig elindult a palotába ragyogó paripán, gyémántos kaftánban, díszes kísérettel. Szolgái két kézzel szórták az aranyat és kiáltozták: Éljen Aladdin herceg! 

A szultán még sohasem látott ilyen óriási drágaköveket és ennyi kincset egyrakáson. Budrull-Budur arca is felragyogott: nagyon megtetszett neki Aladdin. 

Kegyesen teljesítem kérésedet és hozzád adom a leányomat kedves herceg! 


Aladdin leborult a szultán elé, s közben észrevétlenül megdörzsölte a lámpát, amit a köpenye alá rejtett: -Egy-kettőre építs palotát- súgta a szellemnek. 

-Tekints ki az ablakon felséges szultán. - S az udvar népe csak ámult-bámult: csodák csodájára a szemközti dombon aranykastély csillogott. 



Aladdin és a hercegkisasszony lakodalmán egész Bagdad ott volt, evett-ivott, mulatott... 

A varázslót mindinkább elkeserítette mindaz, amit látott. 


Addig bűvészkedett, amíg kristálygömbjében megpillantotta Aladdint. - Várj csak barátom, majd elbánok én veled! 
 

Vándorkereskedőnek öltözött, s másnap már Bagdad utcáin kiáltozott: Régi rossz lámpákat veszek, öt újat adok egy ócskáért. 
...Aladdin éppen akkor indult vadászatra.

A hercegnő egyedül maradt. Meghallotta, hogy a vándorkereskedő kínálja portékáját.

-Én is elcserélném ezt a rossz, rozsdás lámpát -gondolta- úgysem tudom, miért kell az uramnak.

A varázsló nyomban megismerte a bűvös lámpát. Mohón kapott utána... 

-Tíz újat adok érte - mondta és elhatározta, hogy a hercegnőt is magával viszi.



A varázsló kiment a tengerpartra, megdörzsölte a lámpát, megparancsolta a szellemnek, hogy a palotával és a hercegnővel együtt vigye haza marokkóba.

A szellem felkapta a palotát és mint a gondolat, átrepült a tengeren.

Mire Aladdin hazaért a vadászatról, nem találta sem a kastélyt, sem a feleségét, csak a haragos szultánt, aki halállal fenyegette. 

A szerencsétlen Aladdint mély tömlöcbe zárták. 



-Bocsásd szabadon! - követelte a nép a szultán palotája előtt.

A szultán végül is parancsot adott, hogy Aladdint száműzzék a városból. 



Úttalan utakon, sivatagokon át bolyongott Aladdin. 

Egy napon végre Marokkóba érkezett. Az első, amit megpillantot, saját palotája volt. 



Be akart lépni, de az őrök feltartóztatták. Kiáltozásra kinézett Budrull-Budur. 

Parancsot adott, hogy a szegény utast bocsássák be.

Boldogan futott férje elé. - Gyorsan, gyorsan - szólt Aladdin -, hozd hamar az ócska rézlámpát! 

Nem lehet, a varázsló mindig a köpenye alatt hordja, - szólt sírva a hercegnő. - Ne búsulj, minden jóra fordul - mondta Aladdin -, keverd ezt az altatót a varázsló italába. 

Alig váltottak néhány szót, a varázsló lépteit hallották. Budur gyorsan a szobájába zárta Aladdint. 


Az esti lakoma közben észrevétlenül a varázsló borába dobta az altatót. 

Amikor a varázsló a bort megitta, mély álomba merült. Budur megtalálta nála a lámpát és már vitte is Aladdinnak. 




Aladdin megdörzsölte a lámpát: - Vigyél bennünket haza, a varázslót pedig pottyantsd a tengerbe útközben - parancsolta a szellemnek. 

Pár perc múlva bagdadban voltak, s sokáig éltek boldogságban, míg meg nem haltak.

                                                                                                                            










Weblap látogatottság számláló:

Mai: 270
Tegnapi: 228
Heti: 848
Havi: 5 817
Össz.: 721 501

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Mesék nagyobb gyerekeknek
VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM - © 2008 - 2017 - csilla-versei.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: rövid szerelmes versek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »