EGY KISLÁNY TÖRTÉNETE.                                                

Le szált az éj,és nagy pelyhekbe hullt a hó,

A házak ablakán fény szűrődött ki,és a szoba közepén,gyertyákkal teli karácsonyfa állt,

Hideg éjszaka volt,és az emberek sietve mentek az utcán,Egy kislány didergett a sarki ház tövében arcocskája tűz piros volt,s a könny szemén már régen meg fagyott,nem volt kesztyűje,így aztán a leheletével melengette a kezét,

Karácsony este volt, tavaly még ö is örömmel bontogatta ki a kapott játékait,de ez a karácsony egészen más volt,

Most nem boldog,és nem tud minek örülni,egyedül maradt,a hold szomorúan nézet rá,a közeli fáról egy kismadár,a vállára szállt,

Megcirógatta az arcát,s mintha mondta volna,ne félj az angyalok vigyáznak rád,

A kislány kezében szorongatta,amit tavaly karácsonyra kapott az anyukájától,egy babát,

Magához ölelte,s csak nézte könnyes szemmel a kis madarat,de nem tudott örülni neki,mert szíve oly bánatos volt,az emberek az utcán,rá sem tekintettek,tovább siettek,

 A kislány sóvárgó szemmel nézte,hogy játszanak a gyerekek a sok játékokkal,a karácsonyfa alatt.

Egyre hidegebb kezdet lenni,süvített a szél s szakadt a hó,de ö már ezt alig érezte,hisz minden része átfagyott már a hidegbe.

Fehér lett a táj,s a kislány elindult,hogy menedéket keressen éjszakára.De minden ajtó és kapu,zárva.

Már alig bírta vonszolni a lábát,hisz oly gyenge volt már,mert két napja nem evett,és ott volt a nagy hideg,mely meg dermesztet mindent.végül,egy templom adott neki menedéket.

A templom hideg volt,de itt legalább nem eset a hó,és nem érte szél,

A templom sarkába egy szobor állt,a kislány letérdelt eléje,és elmondott magában egy imát,s csodálkozva vette észre,hogy a szobor szeméből egy könnycsepp csordult ki.

Vajon miért sír ez a szobor?

 Ne sírj drága szobor,mert akkor én is sírok,

Nézd itt a babám megmutatom neked,anyukámtól kaptam,még tavaly karácsonykor,de most az anyukám fent van a mennyekbe,és onnan tekint le rám,

A szobor tudta nagyon jól a kislány életét,és hogy miért maradt árván,és ez a tiszta csöppnyi lélek,aki öt próbálja vigasztalni,ezért át vette,minden fájdalmát.

És a templom csendjét,hirtelen milliónyi angyalka kacagása verte fel,és ragyogott az egész templom.

A kislány még ilyet soha nem látott,és csodálkozott,milyen boldogok az angyalok,és hogy röpködnek,

Az egyik angyalka hozzá szállt,és így szól,gyere játszani  velünk,s fölkapták,csak úgy röpültek és táncot jártak,a kislány nagyon boldog volt,már nem érzett hideget,csak melegséget.

A rideg templom falai közzé,besütött reggel a napsugár,de nem látott mást,csak egy szobor mellet fekvő kislányt,ki örök álmát aludta.

És szája szélén,még még ott volt a mosoly megfagyva,

Írta Csilla,2011,12,7,                        

 

 

  Mindig van új esély.

BÁNATOS VOLT A FIÚ,MERT ELVESZÍTETTE AZ EGYETLEN LÁNYT,AKIT NAGYON SZERETET.ÚGY ÉREZTE NEM AKAR TOVÁBB ÉLNI,MERT MÁR NINCS MIÉRT ÉLNI.MAJD MEGSZAKADT A SZÍVE MIKOR RÁ GONDOLT,MILYEN BOLDOG VOLT NEM IS OLYAN RÉGEN.MENNYI MINDENT TERVEZTEK EGYÜTT,AMI MOST KÖDDÉ FOSZLOTT.BÁNATOSAN, MOST EGY KOCSMÁBA FELEJTI A BÁNATÁT,RÉSZEG EMBEREK KÖZT,NINCS MÁS,CSAK FÜST ÉS A PÁLINKÁS POHÁR.DÜHÖNG A LELKE,ÉS ZOKOG A SZÍVE,Ó!!MIÉRT IS SZERETTEM!!!ÚGY ÉREZTEM Ö AZ ÉLETEM,A MINDENEM,CSÓKJAINAK IZÉT,SOSEM FELEDEM.DE NYÁR UTÁN JÖTT AZ ŐSZ,S AZ EMBEREK MÁR SUTTOGTAK,MIKOR LÁTTÁK MINDEN NAP,A RÉSZEGSÉGTŐL SZÉDELEGVE AZ UTCÁN MENNI.MINDENKI CSAK AZT SUTTOGTA,MIT TETT EZZEL AZ EMBERREL A SZERELEM!!! MÁR SOHA NEM LESZ A RÉGI,KINEK MINDIG KACAGÁS ÉS MOSOLY VOLT AZ ARCÁN,EGY NAPON MIKOR REGGEL FELÉBREDT,INDULT IS MÁR RÖGTÖN,HOGY BORBA FOJTSA TOVÁBBRA IS A BÁNATÁT.AHOGY VOLT KÓCOS HAJJAL ÉS GYŰRÖTT RUHÁVAL,ELINDULT A KOCSMA FELÉ,DE EKKOR EGY EMBER ÁLLÍTOTTA MEG,MIÉRT EZ A VÁLTOZÁS RAJTAD KEDVES BARÁTOM?HISZEN ÉN MÁR RÉGEN ISMERLEK,DE ILYENNEK MÉG NEM LÁTTALAK!!GYERE VELEM KÉRLEK,ÉS HIDD EL,MEGNYUGSZIK A SZÍVED, A FIÚ ELŐBB VONAKODOTT KICSIT,DE GONDOLTA,MIT VESZÍTHET.MÁSNAP MÁR AZ EMBEREK NEM AKARTAK HINNI A SZEMÜKNEK,MÁR NEM MENT A KOCSMÁBA,NYITOTT EGY BOLTOT ÉS SZORGALMASAN EL KEZDET DOLGOZNI.FÁJT MÉG NAGYON A SZÍVE,DE A SOK IMÁDKOZÁS,JÓT TETT NEKI,ÚGY ÉREZTE ETTŐL KEZDVE,MINTHA JOBB LENNE A SORSA,HISZ A FÁJÓ SEBEK,LASSAN BEGYÓGYULTAK.DE ÉREZTE AZT IS,BOLDOG Ö MÁR,NEM LESZ SOHA.EGY NAPON,MIKOR AZ INTERNET ELŐTT ÜLT,ÉS NÉZEGETTE A LÁNYOK FÉNYKÉPEIT,EGY LÁNYON NAGYON MEGAKADT A SZEME,NAGYON TETSZETT NEKI,VONAKODOTT KICSIT,HOGY ÍRJON E A LÁNYNAK,DE AZTÁN MÉGIS ERŐT VETT MAGÁN ÉS IRT A LÁNYNAK.PÁR NAP MÚLVA,BOLDOGON OLVASTA AMIT A LÁNY IRT NEKI.MIKOR ELŐSZÖR MEGPILLANTOTTA A LÁNYT,CSODÁLATOS ÉRZÉS JÁRTA ÁT A SZÍVÉT,MELEGSÉGET ÉRZETT,ÉS A TESTE BELEREMEGETT.MINDEN NAP BESZÉLGETTEK ÉS LÁTTÁK EGYMÁST,A FIÚ ÚGY ÉREZTE EGYRE SZERELMESEBB LESZ A LÁNYBA,ÉS MÁR NEM BIRTA KI HOGY NE LÁSSA EGY NAPIG IS.SOHA NEM GONDOLTA,HOGY ÚJRA SZERELMES FOG LENNI,ÉS MEGTALÁLJA AZT A LÁNYT,AKI ŐT IS SZERETI.MEGVÁLTOZOTT ATTÓL KEZDVE AZ ÉLETE,NAGYON VIDÁM VOLT,MÁR TERVEZTÉK,HOGY TALÁLKOZNAK.ÉS EGY NAPON ELJÖTT A VÁRVA VÁRT NAP,A FIÚ SZÍVE HEVESEN DOBOGOTT MIKOR MEGPILLANTOTTA A LÁNYT,CSAK BELENÉZETT A SZÉP SZEMÉBE ÉS ÁTÖLELTE.TUDTA,MEGTALÁLTA AKIT KERESETT,ÚJRA AZ IGAZ SZERELMET,S MOST ITT ÁLL ELŐTTE.Ó!!HOGY LEHETTEM ILYEN OSTOBA!!MAJDNEM ELDOBTAM AZ ÉLETEM EGY OLYAN SZERELEMÉRT,AHOL CSAK ÉN SZERETTEM,ÉS ENGEM NEM SZERETTEK!!DE MOST MÁR TUDOM,MINDIG VAN EGY MÁSODIK ESÉLY AZ ÉLETBE,MERT MEGTALÁLTAM AZT A SZERELEMET,MELYBE VISZONT SZERETNEK.AZ ÉLET MÉGIS CSAK SZÉP,A SZERELEM SOKSZOR FÁJ,DE BOLDOGSÁG IS EGYBEN.

ÍRTA CSILLA. 

 

 

 

              A SZÍV IGAZI SZÉPSÉGE.                                       

Egy napon gyönyörűen sütött a nap,és a madarak boldogan daloltak.

Zöld volt a rét.s a virágok ezer színpompával illatoztak a réten.

Volt egy kis patak a falu határában,a vize nagyon tiszta volt,sok kavics hevert a tó mélyén.

Egy asszony gyógyfüveket szedegetett, a közeli réten.Hogy tengesse életét ezekből főzött teát,és azt árulta.

Nagyon meleg volt aznap,gondolta lemegy a tóhoz,és megmossa az arcát kicsit.

Ahogy lehajol és mártani akarta a kezét a vízbe,valami fényeset látott csillogni a vízben.

Érte nyúlt és lám,egy gyönyörű kék követ talált.

Ismerős volt neki,mert már olvasott róla egy könyvben,de nem akarta el hinni,hogy ez a kő hogy került a tóba,mert ennek a kőnek,csodálatos ereje van,

Akinél ez a kő van,az soha nem szenved hiányt semmiben sem ezen a földön.

Örült hogy megtalálta,de nem igazán hitt a csodás erejében.

Kezdett esteledni,s úgy gondolta,elég gyógyfüvet szedet már,és éppen indulni akart hazafelé,mikor egy férfi köszönt rá.

Jó estét kedves asszony,hosszú útról jövök és nem ettem már régen,tudna nekem egy kis ennivalót adni?

Az asszony vitt egy kis kenyeret a mezőre,de nem ette meg,így hát megkínálta vele az embert.

Beszélgettek sok mindenről,míg végül meglátta az ember az asszonynál a szép kék követ,és azt mondta,milyen szépen mutatna nekem ez a szekrényemben!!

De valójában ismerte a kő erejét,csak nem mondta,

Az asszony elgondolkozott,istenem!!ez a szegény ember,milyen rongyos a ruhája,és milyen éhes,ennek az embernek nagyobb szüksége van ennek a kőnek az erejére,mint nekem.

Ezért átnyújtotta az embernek,az megköszönte szépen,és csak annyit mondott,te jó asszony vagy.

Teltek múltak a napok,az asszony árulgatta a sok teát,és megélt belőle,

Egy napon zörgettek az ajtón,és kit látnak szemei! azt a férfit,akinek a követ ajándékozta.

A férfi így szól,visszahoztam a követ,de cserébe kérem azt az egy dolgot,ami arra ösztönzött téged,amiért nekem adtad.

Mert rá jöttem,van nagyobb kincs is a világon,a gazdagságnál.Egy olyan kincs,mely felér minden kincsnél.

Te nagyon jó szívű asszony vagy,tudtad milyen titkokat rejt a kő ereje,mégis nekem adtad.

Ami a te szívedben rejlik,az többet ér,minden földi kincsnél. 

Írta Csilla

 

 

 

 

 

                                  IGAZ SZERELEM.

         .Az utca tele van emberekkel,a sarki lámpa fénye, éppen csak hogy pislákol.

A félhomályba a járdán,egy fiú vezet egy vak lányt.Látni rajtuk,nagyon szereti a fiú,mert féltő móddal öleli át,nehogy elessen a lány.

A lány születésétől fogva vak volt.de soha nem adta fel a remény,hogy egyszer látni fog.

Minden nap,szüntelenül várta a levelet a kórházból,hátha mégis találtak számára egy megfelelő donort,és ezáltal majd újra látni fog,

Teltek az évek,és időközben nagylány lett belőle.

A fiú soha nem hagyta magára egy percig sem,közel laktak egymáshoz,és így ha tehette,minden percét a lánnyal töltötte.

Egyre jobban érezte szívében,hogy nagyon szerelmes a lányba,a lány is szerette,bár soha nem láthatta,csak a képzeletében élt a fiú arca,minden nap meg simogatta,és azt mondta neki,szeretlek akkor is ha nem látlak.

A fiú ettől nagyon boldog volt.

Egy napon megkérdezte a lánytól,ha látnád a napot,és látnál engem,akkor is tudnál szeretni!!és vigyáznál a szemeidre amit kapnál?

A lány így felelt,igen szerelemem,ha meglátnálak téged,akkor még jobban szeretnélek.és a legnagyobb kincsem lenne a szemem,és nagyon vigyáznék rá.

Teltek a napok,és a fiú egyre szerelmesebb volt a lányba,

A lány egy nap, kapott egy levelet a kórházból,melybe az állt,kapott egy donort,így meg tudják műteni a szemét,amivel esélye lehet arra hogy láthasson.

A lány nagyon boldog volt,és szaladt a fiúhoz,hogy elújságolja neki a jó hírt,de a fiút nem találta otthon.

A műtét sikerült,a fiú már alig várta,hogy mit fog szólni a lány,ha megpillantja öt.

El sem mozdult az ágya mellöl ,s amikor a lány felébredt,az első amit látott az a fiú arca volt.

Megdöbbenve nézte a fiú arcát,és csodálkozva nézte a bekötött szemeit,

Nem tetszett neki a fiú, így hogy már látta.és úgy nézet a fiúra,  úgy beszélt vele,mintha nem is a szerelme lett volna. 

A fiú észre vette a dolgot,és fájó szívvel el köszönt,

A lány élvezte az életet,hisz amit látott és tapasztalt,az eddig kimaradt az életéből,

De már nem kereste a fiút,és nem járt hozzá.

A fiú nagyon szomorú volt.tudta hogy örökre elveszítette azt a szerelmét,akiért eddig élt,

Egy szép napon a lány kapott egy levelet,a fiú írta neki,

Nagyon boldog vagyok,hogy sikerült az álmaid,megkaptad a világ kincsét,a  szemet,amivel láthatod a világot,

De nagyon vigyáz a szemeidre mert egy olyan ember adta neked,aki nagyon szeretet téged,és az életét is oda adta volna ezért a szerelemért. Írta Csilla

 

 EGY SZÉP SZERELEM TÖRTÉNETE.

A nap már magasan járt az égen,a fiú kavicsokat rugdosott a járda szegélyen.várta a szerelmét,de oly lassan telt az idő.

Oly hosszúnak tűnt a várakozás.Kezében egy szál,tűzpiros rózsát szorongatott,mely lassan kezdet elhervadni,a a nagy melegtől.

Vajon eljön,ahogy megígérte?tegnap még olyan boldognak tűnt,és azt mondta szeret.

Mikor át ölelt engem,éreztem hogy kellek neki,éreztem azt ahogy csókolt,oly forrón és szenvedélyesen.

Akkor tudtam,csak ö lehet az egyetlen szerelem az életembe.

Vajon ö is így szeret engem?

Egy óra is el telt már,de a lány még most sem érkezett.

A nap melegen sütött,és a fiú érezte,már nem bírja a tűző napon tovább.

De végre feltűnt a lány a utca sarkánál,nem sietett,szinte andalogva jött felé.

Bocsi!!szólalt meg,kicsit elkéstem!

Semmi baj,mondta a fiú,és átadta az elhervadt rózsát.

A lány gúnyos mosollyal fogadta el a rózsát,mintha azt mondta volna,ez meg mi!

Beszélgetni kezdtek,de nem a szerelemről és a tegnap esti történtekről,hanem egészen más dolgokról,a lány nem sokat beszélt,szinte közömbös volt a fiúval szembe.

A lány szerette volna elfelejteni a tegnap estét,ami történt köztük,mert azt hitte,az nem szerelem volt amit érzett,csak egy vágy,egy romantika,ami el múlik majd.

A fiú próbálta a lányt átölelni ,és megcsókolni,de a lány elfordította a fejét.

Fiú nem értette miért közömbös a lány vele,hisz tegnap még oly forrón és romantikusan csókolta.

Erre a fiú megkérdezte a lányt,mond!szeretsz te engem!A lány csak nézet rá,de nem válaszolt,így a fiú mérges lett,és azt mondta,soha nem is szerettél!!

Majd mérgesen belerúgva a legnagyobbik kavicsba,mérgesen elsietett.

A lány,tudta hogy butaságot csinált,mert szívébe,mintha száz tűt szúrtak volna,nem így gondolta,és nem így akarta,mert ö is szíve mélyén,szerette a fiút.

Azt hitte a tegnap este,csak egy lángolás,és csak egy vágy tüze volt,de most hirtelen rá jött,ez szerelem,

De késő már,mert a fú,soha nem bocsát meg nekem.A következő napok,nehezen teltek.

Fel kellene hívnom,de vajon mit szól?

Hisz közömbös voltam iránta,pedig szeretem.meg tegyem?ne tegyem?kérjek bocsánatot,hisz úgy szeretem!!

Végül mégiscsak úgy döntött felhívja a fiút telefonon,csörgött a telefon,de a másik végén,senki nem válaszolt.

A lány szeme megtelt könnyekkel,s tudta,most örökre elveszítette.

Másnap rossz idő volt,és szinte egész nap esett az eső,a lányt nem érdekelte,és esernyő nélkül,bolyongott az utcán.

Ruhája csupa víz volt,és a hajáról úgy csurgott a víz,mintha patakból folyt volna.

Éppen letörölte az arcáról a vizet,amikor nekiment valakinekAmikor felnézett,a fú arcát látta,amely szintén,csupa vizes volt.

Mindketten néztek csak egymásra,és nem tudtak,megszólalni,majd végül a lány törte meg a csendet.Kérlek!!!bocsáss meg nekem!!

Tudom tévedtem,de szeretlek téged!Kérlek!maradj velem!

A fiú nagyon szerette a lányt,és lágyan átölelte,kedvesen rámosolygott,s csak annyit szólt,

Gyere édesem,nehogy megfázzál. Írta Csilla

 

 

                      AKI ÉLETBE MARADT.

Háborog a tenger s a vízen ring egy kis csónak,

Benne ül egy lányka,ki egyedül maradt.

Nézi a tengert,s a félelem,már úrrá lett rajta.

A hajó,elsüllyedt amin utazott,s mindenki a vízben lelte a halálát.

Neki sikerült megmenekülni,de mit kezdjen vele,hiszen olyan kilátástalan a helyzete.

Nem lát mást,csak vizet és vizet,élelem nélkül maradt és víz nélkül,csak hánykolódik a tengeren.

Tűz a nap.bőre már kirepedezett,s úgy érzi,nemsokára itt a végzet.

Testét már nem érezte,s az álmosság,kezdetét vette,

De nem mert elaludni,mert tudta,hogy az végleg lenne a végzete.

Már lassan a remény is kezdett kihalni belőle,

hogy soha többé már nem láthat szárazföldet.

Ekkor egy kis madárka száll hozzá,ki vígan dalolt.

soha nem örült még ennyire senkinek

mert tudta most már megmenekült,hisz tudta,hogy közel a szárazföld.

A csónakon volt egy kis rés,és lassan meg telt vízzel.

A lány összeszedte útólsó erejét,és úszni kezdett,

nem látta a szárazföldet,de a madárka vezette öt.

Hogy jutott ki a partra,arra már nem emlékezett,

és mikor magához tért,a feje fölött gyönyörűen zöldellő fát pillantott meg,és apró termetű kis majmok ugráltak körülötte.

Az egyik legyezgette egy falevéllel,a másik hozott neki kókusztejet,és azt cseppentette a szájába.

Ahhoz nem volt ereje hogy fel keljen,hisz nagyon fáradt volt,lassan be is esteledett,de a kis majmok,ott virrasztottak egész éjjel,és őrizték az álmát.

Reggel mikor felébredt,gyönyörű szigeten volt,a fák zöldelltek,a milliónyi virág illatozott,

És egy kis patakból tiszta víz csörgedezett.

Hálát adott istennek,hogy megmenekült.Az állatok mindig körbe vették,és játszottak vele,és vigyáztak rá,hogy baja ne essen,míg alszik éjjelente.

lassan megöregedett,hiszen hajó soha nem jött a szigetre,és így ott kellet élnie.

Egyedül volt,csak az állatok voltak a barátai,de boldog volt így is,mert olyan helyen élt,hol mindig sütött a nap,és nyugalom volt,

Hol a madár,örökké dalolt.

    Írta Csilla.

 

 

 

 

 

 

 FÁJDALMAS SZERELEM
Csendes az este  s már nem hallom a hangod,mely azt mondja,szeretlek nagyon.Valami véget ért,egy darab kiszakadt a szívemböl.és te elmentél.Most csak nézek mélabusan magam elé,szürke szobám falai,csendre intenek.Amiben egykor boldog voltam,és vidáman kacagtam,most csak a sírás folytogat,Hát olyan rosz voltam?Miért hagytál el engemet?Azt mondtad szeretsz?Hazugság volt minden szavad?Igen,tudom már ezt,Egy cél,melyet ki tüztél magad elé,és próbáltad követni,de amikor rá jöttél,hogy semmi nem síkerül ugy,ahogy eltervezted,leléptél.Csak hitegetted a szívemet,és én bolond,hittem neked,hittem,mert szerettelek téged,és azt hittem,boldog leszek egyszer veled.Tudtam hogy az álmok nem válnak valóra,de mégis reménykedtem.Nem tudtam mit hoz a jövő,s nem is érdekelt,mert szívembe a szerelem,mindig ott énekelt.Dalolta a szerelem szép,és jó érzés,De ha egy tükör eltörik,mint a szívem,darabokra törik.Amit terveztünk ketten,hogy kéz a kézben sétálunk a tengerparton,s nézzük a csodállatos naplementét, és a homokba rajzolnánk szerelmünk szívét,ez már csak muló álom,mely véget ér,ha reggel felébredünk.S ha leszáll az est,már nem láthatlak téged,  könnyes a szemem,s csak vágyódom érted,Várom a percet hogy ujra lássalak,haljam a hangod,s érezzem ölelö két karodat.Érezzem az érzést,hogy szeretsz még engem,Szeretnélek életembe még egyszer át ölelni,szeretném szemedröl a könnyeket lecsókolni.Tudom minden véget ért,s te  már nem jösz vissza hozzám,már nem akarsz engem,más fele keresed a vigaszt és az uj szerelmet.Most minden úgy fáj,és ordítani tudnék,miért hagytam hogy igy legyen?Miért engengedtelek be a szívem házába?Kinyitottam a kapuját neked,amit eddig senkinek nem tettem meg,De ez a szerelem,csak fájdalmas nekem,mert részedröl,véget ért a nagy szerelem,Vagy lehet hogy nem is volt soha? Az eggyik arcod szeretet,a másik megvetett.Már nincs mit tenni,s el sem kellet volna kezdeni.Ha szeretünk egy másik embert igazán,tiszta szívvel,akkor igen is harcolunk érte,mert szeretjük,és nem érdekel semmi más az életbe,Nem érdekel mit hoz a holnap,és hogy mit   hoz a jövő,csak azt tudjuk,nem akarjuk elveszíteni azt akit szeretünk,Az igaz szerelem érzése soha nem mulik el,idővel elhalványul,de soha nem felejtjük el.Igen mint te is mondtad,a szerelem nem ismer határokat,és mindent ki bir de csak akkor ha két ember tiszta szívvel szereti egymást.Mert ehez két ember kell,s nem csak egy.Egy bizalom,melyet nagyon nehéz megszerezni,mert az ember életébe sok csalódás van,és sok ember okoz fájdalmat,igy nagyon nehéz megbizni valakibe.Én sokáig nem tudtam bizni benned,de ahogy teltek a napok,s hónapok egyre jobban megszerettelek téged,és kezdtem bizni benned,Hittem hogy van még a világon olyan ember aki nem ver át engem,aki szeret engem,azért aki vagyok,és ahogy vagyok,De már látom tévedtem,mint mindig az életbe,s mindig csak a fájdalom marad nekem,De isten jó,és segít nekem,mert ö az egyetlen,aki tiszta szívböl szeret engem.Most reszket a kezem,s hullnak a könnyeim,de már tudom nem szeretsz engem.igy el kell hogy engedjelek téged,hogy találd meg a világba azt a nöt,akit igazán szeretel.Bezárom ma szívem kapuját,hogy soha senki ne léphesen rajta át.A fájdalom,majd lassan el mullik,de soha nem felejtelek el téged,örökre szívembe hordalak mig csak élek. Irta Csilla.

 

 

 

Égi angyalok.
Borús volt az aznap este az ég,és egy gyermek szaladgált a tarlókon keresztül.Nem volt semmi dolga,igy csak nézegette a megérett búzaszemeket.árva gyermek volt,szülei egy autóbalesetbe meghaltak, igy a nagymamája nevelte ,akinek soha nem fogadott szót,ma is elszökött otholról,mert nem akart engedelmeskedni,A nagymamája mindig kérlelte,kicsi fiam légy jó és fogadj szót,ha a szüleid látnák milyen rosz vagy ,nem örülnének neki.A kisfiu csak legyintett kezével és elszaladt.A madarak vészjósló károgással repűltek az égen,és mintha érezték volna hogy nagy baj lesz,a kisfiu érezte a szél egyre jobban kezd feltámadni,és egyre sötétebb lesz,Egy madárka repűlt hozzá aki csiripelve akarta neki elmondani,Síess haza míg nem késő.A kisfiu örült a madárkának hisz soha nem repűlt még hozzá egy madár sem,A tarlót hirtelen erős szél kezdte ringatni,és egyre jobban és jobban, Sötét volt az ég,dörögni kezdett,és szikrózó villámok jöttek az égböl.És mintha egy dézsából öntötték volna a vizet,úgy elkezdett szakadni az eső.A kisfiu megijedt és futásnak eredt,de mivel sötét volt,igy nem látott már semmit és szaladás közbe,megbotlott és eleset,Nagyon fájt a lába és nem tudott felálni ,Sírt csak sírt,és kérlelte az angyalokat segítsenek rajta,és ne haggyák öt meghalni,Fogadta ezentul jól fog viselkedni és szót fogad mindig.De a válasz nem érkezett,csak dörgött és villámlott,Arca és a az egész teste vizben ázott,és a könnyeivel csak tetözte ezt.Már tudta nincs segítség,meg fog halni,mert bünös volt,és soha nem fogadott szót,Az anygyalok  figyeltek rá,mindvégig,csak ezt a kisfiu nem tudta,de hogy megdorgálják kicsit,hagyták hogy gondolkodjon és tanúljon a történtekből ,majd végül megsajnálták,és szóltak a felhőknek,haggya abba az áztatást a földön,és szünjön meg a víllám és a menydörgés.Eközben a kisfiu remegö testével,elájult,Arra ébredt hogy a nagymamája meleg teával kinálja és betakarja a jó meleg ágyba,Csodálkozott hogy került oda,de nagyon örült mikor megpillantotta  ,Édes drága nagymama,úgy szeretlek téged,mindig jó leszek,bocsás meg nekem,Ö csak mosolygós szemekkel rá nézett,hisz mindig szerette öt,és csak annyit mondott,én szeretlek téged,és az angyalok vigyáznak rád.Írta Csilla. 

 

 

 

 

AZ ERDŐ.
Volt egyszer egy árva kislány akinek a szülei korán meghaltak.Egy gazdag család fogadta be magához ahol már volt másik két lány is.A kislány élete elég rosz volt,mert egész nap csak súrolt és takarított és a testvéreit szolgálta ki,Mikor egyedűl volt este a szobájába,sokat sirdogált,és nem volt más barátja,csak egy megkopott  fénykép az édesannyáról,Egy nap éppen súrolta a padlót,amikor a mostoha annya rá kiabált ,Miért nem takarítottad ki a lányok szobáját? és miért nem vágtál fát? A lány megszeppent kicsit,hisz ma még egy perc szabad ideje sem volt,még arra sem hogy egyen pár falatott,Mindig türte fájdalmas sorsát,de most ki tört belőle a harag és felkiáltott,Elmegyek innen,te nem is vagy az anyukám,és türtem nektek eleget,A mostoha annya nagyon dühüs lett és azt kiabálta,etettelek itattalak és ez a hála? Menj amerre látsz soha többé nem akarlak itt látni.A kislány magához vette pár rongyos ruháját és elindult,Nem tudta merre menjen,hisz nem volt senkije,Majd a sok gyaloglás után fáradtan rogyott le egy erdő szélén,és lassan elaludt.Nem tudta meddig aludt,de arra ébredt hogy egy őzike nyalogatja a kezét,felkelt és gondolta megnézi mi van az erdöben,hátha talál valami ennivalót.Gyönyörűen zöldeltek a fák,és a madarak hangosan csiripeltek,Most boldognak és szabadnak érezte magát.Majd hamarosan rá bukkant egy szederrel teli bokorra,és vígan lakmározott,A sok állat aki az erdőbe élt mind ott szaladgált körülötte,Talált egy elhagyatott kunyhót is és gondolta ez jó lesz hogy éjszakára meghúzódjon benne.Egyedül teltek a napjai,csak az állatok vették körül,de ö nagyon jól érezte igy is magát,Lassan felcseperedett és egy gyönyörú lány lett belőle.Egy nap vadászok mentek az erdőbe,hogy vaddisznót löjenek.egy fiatal fiu is volt köztük és kicsit elcsatangolt a többi féfi közzül,és hirtelen megpillantotta a lányt,megkérdezte tölle,mit keresel te itt az erdöbe?A lány félve válaszolt,én itt élek, A fiunak nagyon megtetszett a lány és magával vitte az othonába,Attól kezdve a lánynak nagyon jó sorsa volt,mert a fiu nagyon szerette öt,és mindent a kedvére tett,és a lány minden nap kiment az erdöbe,hogy köszöntse az álatokat,hiszen velek nött fel,és ök vigyáztak rá.A  szeretetett mindig érezte legbelül a szívébe,és ha eljött a zimankós hideg tél,ö akkor is vitt élelmet az állatoknak,és soha nem felejtette el,hogy mennyi sok mindent köszönhetett az álatoknak,A fiut, ö is megszerette nagyonés máig is boldogan élnek.Írta Csilla.

 

 

Oldal: vegyes történetek
VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM - © 2008 - 2024 - csilla-versei.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat