VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM

ÜDVÖZÖLLEK: ÉREZZÉTEK JÓL MAGATOKAT

Weboldal bejelentése

Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!

Ügyfélszolgálat

HuPont.hu Ügyfélszolgálat

 KEDVESEM, MIÉRT MENTÉL EL?

Fekszem egy csendes szobában 

Emlékezem egy fájó múltamra.
Nem szól senki, válaszokat nem lelem.

Csak tűnődöm azokon a dolgokon

Mit nem találtam meg életemben.

Volt egy szép életem

de egy nap elhagyott a kedvesem.
Kivel az életem-leéltem

és boldog voltam vele.

Még el sem búcsúzott 

oly hirtelen itt hagyott engem.
Most szürke szobám

Ablakán már nem süt be a fény.

Mi rám borult, az a magány, s a csendes lét.
Most már bár merre megyek,

mindig egyedül leszek.
Bolyongok az utcán, s te nem leszel már velem.

Mit hátra hagytál, az a szívembe a fájdalom,
Mit irántad éreztem, arra nincs szó 

Nincs fogalom.
Te voltál a csillagom az égen,

Csak nézlek esténként, s rád emlékezem.
Hol vagy drága életem? Miért hagytál el engemet?
Szívemet úgy öli a bánat,   

Úgy hiányzol!

Mit eddig naphosszat sírdogáltam utánad,
Csendes kis szobámba

azt soha senki nem látta.
Ma már könnyeim, sincsenek

már nem tudok sírni,

Nincs már a szobámba, csak a magány

mely honol a sírig.
Egyszer kedvesem, én is elmegyek utánad,
Megnyugodni térek a csendes világodba. írta csilla.

 

  KEDVES FELESÉGEM.
Minden nap egy szál rózsát, adnék én neked

Ha most is itt lennél velem, drága feleségem.
Te voltál mellettem mindig jóban rosszban,
Te voltál a vigaszom szomorúságomban.
Ha most is itt lennél, boldog lennék,
Hisz együtt éltük le az életünket, kettecskén.
Ma már csak a temetőt járom,

sírodat gondozom,
Mindig virágokkal elhalmozom.
Nézem csak naphosszat, a fényképedet,
S a szívem eleped érted.
Ó istenem!  Miért kell ennek így lennie!
Kik valamikor boldogok voltak, szétszakítani őket.
Mit kezdjek én itt most egyedü?l 
Csak a magány , mi fejemre ül.
Elbújnék a világ elöl, de a magány utánam jő.
Bár merre is menék megtalálna,
És a szívem ugyanúgy fájna.
Ha újra itt lehetnél velem,
Rózsaszirmokkal halmoznám el, minden lépésedet.
Minden úgy lehetne, mint régen,
A boldogság,s az élet mezejében.
De már csak a könnyeim csorognak,
Naphosszat sóvárgok utánad.
Ha egyszer én is meghalok
A túlvilágon megkereslek,
S örökre veled leszek.
             írta csilla.

  MEGÖREGEDNI.
Ó drága kedvesem!!!
Ha rád gondolok,eszembe jut régi életem.
Hogy ki voltál te nékem?
Ma már csak emlékem.
Hosszú volt az út idáig,
S lassan- lassan megöregszem.
Fejemen a haj már megőszül,
S te csak nézel rám tengerkék szemeddel.
Mit egykor átéltem veled,  boldogság volt szívemnek,
Ma már egyedül vacsorázom,
S nem esik jól, mert csak rád vágyom.
A bútorok  némán néznek rám, egyik sem szól hozzám.
S már tükörbe nézni félek,
Hisz ifjúságom  eltűnt végleg.
Már nincs kihez szólnom,már nem érdekel a szó,
Ha nincs kinek elmondjam,
Hogy az élet szép,és jó.
Elennék otthonról  de minek?
Csak fájj a szívem  ha látom az embereket.
Kik együtt mennek  kéz a kézben,
Nekem már  ez is csak emlékek.
Ülök csak kis szobám falai közt, fotelomba elmerengve,
Hová lett az ifjúságom  ki velem volt kedvesem?
Beszűrődik a fény az ablakon át,
S nem talál mást, csak egy öregembert,
Kinek szíve  nagyon fájj.
Már nem szól hozzá senki, egyedül van ö,
Sivár napjai, már nem felemelő.
Már tiszteli az évgyűrűt a fába
De nem tudd hinni, mások igazába.
Hisz életébe mindenki csak elhagyta,
Már tudja jól, ami elmúlt , azt visszahozni nem lehet.
Csak keresi az örömöket vajon merre lehet.
Az ajtóba már a kaszás toporog,
Elküldené ö, de az csak tovább morog.
Eljöttem érted!  Oda át  már vár a te kedvesed.!
Fájó szívvel búcsúznék de nincs kitől elköszönni
Csak a  bútorok néznek rám némán,
És én nekik mondom el, ennyi volt, nincs tovább.
Nekem  most el kell mennem, de tudjátok meg,
Hogy itt éltem le életem ,  ezért nagyon fájj a szívem.
Mivel ti nem szóltok vissza, ezért,papírra vetem
Bár, már,nagyon remeg a kezem, de megpróbálom le írni az életem.
Talán valamikor, valahol , valaki el olvassa egyszer.
Isten veletek!  Ti drága bútorok
Igaz hogy némák vagytok,
De velem voltatok utolsó perceimbe, mellettem vagytok.
Elmegyek most, vár már rám a kaszás
Hisz ebbe az életbe itt nem vár rám más, csak a magány.
                                           írta csilla.

   ANYÁCSKA

ANYÁCSKA!  ANYÁCSKA! 
Virágok alatt vagy földbe ásva

Fölötted sírhalom domborul
Rajta sok virág koszorú.
 
Mi neked jutott odalent,
Csak agyag és sár,
Mit én adhatok neked,
Az már csak, egy gyertyaláng.

S mit te már nem láthatsz  
Az a csodás napsugár,
Mely fényképedre ontja
Meleg fénylő sugarát.

S mit nem halhatsz

Az a madarak éneke,
Csak a csend szava
Vessz téged már körbe.

Ha ki jövök hozzád,
És sírok érted,
Remélem, azt még meghallod
És lelkeddel  megérzed.

Nem számit neked már semmi,
Nyugalom és csend,
Mi szívedet érinti.
       írta csilla.

  EGY FIÚ ÉS EGY LÁNY.

  HA LE TUDNÁ ÍRNI

.

Ha ISTEN, íródeák volna
Éjjel nappal  mozogna a tolla
Ö sem győzné följegyezni,
Mennyit kell a szegény embernek, szenvedni.

Minden nap, hálát adok neked,
Hogy te, létezel nekem,
S a szenvedéseimből, lejjebb veszel,
Fogod a kezem,  nem engedsz el.

Mert ha elengednél,rögtön a mélybe zuhannék

De te ezt nem hagyod,
Hisz én a te gyermeked vagyok.
Minden nap ajkammal imádkozom neked,
Fájó szívem-mell letérdelek előtted.
Imám hozzád az égbe száll

S tudom hogy szavaim, megalgatást talál.
E gyötrő világban csak fuldoklom,
Az élet sanyarú részében, rothadom.
Amit szeretnék  azt te mind jól tudod,
S egyszer talán, meg is adod.

Gyengülő szívem parazsa lassan kialszik,
De hozzád tiszta, becsületes szívvel
Szeretnék egyszer eljutni.
               írta csilla.

     MI LESZ?

Fehér falak közt,
Csak állok némán,
Hogy mit keresek?
Nem is tudom már.

Gondolataim csak járnak egyre,
Mindig kavarognak fejembe,
Mi lesz?  Ha egyszer megöregszem,
S nem lesz  ki mellettem legyen.

Reszket majd a kezem
S a lábam  már nem  jár rendesen,
Félek majd hogy elesem,
S nem lesz ki felsegítsen.

Félek a magánytól ,
A csend hangjától,
Mely fülembe súgja,
Menj el a háztól.

Nézem csak a falon
Ezeréves fényképem,
Ki rám néz,
Az voltam régen.

Délceg ifjúságom
Fekete hajam,
Ki hullott már régen,
Ősz   ami megmaradt.

Fotelomba  csak nap estig ücsörgök,
Nézem a tájat,
S ahogy a madarak szállnak.
Röpülnek fel az égig.

És akkor már nincs szó,
Mi ajkamat elhagyná,
Mert az agy,
Régen eltompult már.

Csak szemem-mell látok még,
Igaz, azt is homály fedi rég,
De szívem-mell  még érzem,
Mi jó lehetne,
Ha minden olyan lenne mint régen.
                       írta csilla.

 
  HÚZD A FÜLEMBE

.

Megyek lassan csendesen

Szívem bánatba fordult,
Elhagyott a kicsi párom,
Kit életembe nagyon szerettem.
Most szívem úgy érzem

Mintha egy kő,  rá zuhant volna.
Mit ér egy kedves szó,ha már nem ö mondja!

Be- nyitok egy kocsma ajtón,
Le- iszom most magam, fájdalmam italba fojtom,
Talán enyhül a bánatom.
Gyere ide te cigány!  

Húzd el a fülembe a legszebb nótád,
Úgy sírjon a hegedűd, hogy szívem  zokogjon reá.
Húzd el nekem azt, hogy nincs miért élnem,
Volt egy kedvesem, ki más világba tévedt.
Itt hagyott engem minden fájdalom – mall

Egyedül árván,  már csak te maradtál nekem  a vonóddal.
Csak húzd,  és ne hagyd alább reggelig,
Csak sírjon a szívem lelkem, míg a bor folyik.
Míg a padlón tenger vize nem úszik
Könnyeimtől az el nem ázik.

Csak húzd cigány, a fülembe húzd
Sírjon az ég, és sírjon a föld,
Szakadjon a szív ezer felé,
S ha el jő a reggel, fejem az asztalra borulván,
Te akkor se hagyd abba, te akkor is húzd a nótád.
                           írta csilla.

    IRGALOM.
Akit befalaztak ,éjszaka mikor te alszol
Téglái közt felébred, és ki lép a falból.

Föl alá jár a szobádban
Sorra érinti tárgyaidat.

Megtapogatja az arcodat
Hűs kezével érinti azt.

Bár még nem ég tested

De ö,  megelőzi a hőt rajta.

Föléd, hajol szelíden rád, lehel
Végig húzza ujját szemeiden.

Hogy a halál, mit magadnak álmodsz,
Sokkal könnyebb legyen.

Ágyad szélén ülve várja,
Míg arcod vonásai elsimulnak.

Majd búcsút int szerényen,
Hogy magad légy a föltámadás örömében.
                   írta csilla.

   SZÁMŰZTEM.

Száműztem magamat az emberek közül,
Magányba mentem, mélyen elrejtőztem

Magam voltam, de mégsem egyedül,
Együtt voltam ezer emlékkel minden emlék,

csak gyászdolgokat mesélt.
Felidéztem mi benne járt,
És ez mind, oly sötét volt már.
Most megérkeztem,
Mert temetésről szól az ének

Temetőbe ugyan kit kísérnek?
Bárki is az, már nem földi rabb
Nálam százszorta boldogabb,
Itt viszik az ablakom alatt

De sok ember sírva, fakad!
Miért nem visznek inkább engem?
Legalább nem sírna ennyi ember.
                  írta csilla.

 ÉN ISTENEM

ÉN ISTENEM, JÓ ISTENEM!
Majd egyszer becsukódik szemem,
Templomodban megteszem,
Ha ide  elhozol engemet.

Sokáig hangos voltam
Ma nehéz, és szótlan,
A nap már kint,leáldozik,
De bármi más,nem változik.

Illik hozzád ez a csend, te is tudod,
A bajaim elöl én el nem futok,
ÉN ISTENEM JÓ ISTENEM!
Már rég nem alszom el hirtelen.

Sokat vívtam pörlekedtem,
S te nem pöröltél helyettem,
Fájdalomra nincsen szó,
Védekezni, mire való.

Ólomüveg ablakod

Színesek és szépek,
Belül elrejtenek,
Minded szennyességet.

Csak hallgatsz!
Panaszom elhagyom,
S csak irigyellek téged nagyon,
Orgona szó fülembe
Szebb mint a madár éneke.

Olyan az, mint a szerelem,
Mint a virág ha kinyílik a kertekben
Bimbóját ha ki bontja,
Szívedig hatol  minden illata.

De most nem tudok szállni
Magamért, kell jót állni
 Kinyílt kelyhed rám borul,
Templom csend szobájából.

ÉN ISTENEM JÓ ISTENEM!
Alázat és töredelem,
Nem bűnbánatot várok,
Valamit keresek nálad.

És nekem,kinek megadatott látni,
Látóként látni ablakodat,
S nézni a képedet a falon
Már szívemnek, ez is egy nyugalom.
                      írta csilla.