NINCS REMÉNY.

Számodra már nincs remény,
Csak keseregsz, s remélsz,
Szobádba ücsörögsz, vajon mit hoz a holnap?
Kérdések zöme de a válsz nem jőve.
Nézed a tükörben önmagad, s aki visszanéz,
Az már nem te vagy.
Hová tűnt az a szép ifjú arc?
Mindent már rút ránc takar.
Sötét szobádban már hangtalanul jár a magány,
Szívedet senki nem kongatja már.
Itt már nincs remény,  mert egyedül bolyongsz, szobádban
S vársz ,s nézel, talán még egyszer  felvillan a fény.
De a lámpa fénye is  csak pislákol,
S csak árnyakat  látsz a falon
Félelem mely lelkedre omlik,
Menni sem bírsz már  a szék is összerogyik.
Eljön majd hangtalanul  jár,
Hűvös fuvallata szívedre talál.
A halál árnyéka szobádra vetődik,
Be takarva mindent ahova be fészkelődik.
                 Írta Csilla.

 

 

   SZEGÉNY EMBEREK.

Ó ISTENEM!  Miért sújtod a szegény népet?,
Kik pénz nélkül  és hontalanul élnek.
Miért kell szenvedni az ártatlan gyermeknek?
Kit az anyja elhagyott alig hogy a világra jőve.
Ádáz ellenségünk a nagy nyomorúság,
Csak tengődünk napokon át, kínoknak kínján.
Mint harcmezőkön dúl az ellenség,
Mi csak harcolunk a betevő falatjainkért.
Lehúzz bennünket, e rongyos élet.
Csak vagyunk, de nem jutunk előbbre.
Miért kell sírni a fának, ha fújj a szél?
Miért kell az embernek szenvedni a napjaiért?
Hol rongyosan járva, kelve az utcán,
Mezítelen lábakkal kéregetni,
S nem tudni hogy meg szán e valaki.
Oly nagy a nyomorúság a földön,
ISTENEM!   Ó Néz le ránk!
Az emberekre, kiket te formáltál,
S hagyod hogy pusztuljon e föld?
Kietlen tájakon,   már a fű sem nő.
S csak dolgoznak az emberek,
De mégis pénzük kevés, hogy élelmet vegyenek,
Csak lopnak s csalnak, mert a család  éhen nem halhat.
Ó ISTENEM !  NÉZ LE RÁNK!!
Hozz el nekünk egy jobb jövőt!
Harcolunk minden nap a betegséggel szemben
S vakon bízunk eljöveteledbe.
S ha a megfáradt testek meg pihenni térnek,
Te légy ott vélek, hogy befogadd őket.
                  Írta Csilla.

 

 

 

    MEG SEGÍT.

Emeld az ég felé a karodat,
Ha úgy érzed a szíved meg hasad,
Kiálts az úrhoz, ki meg hallgatja a szavadat,
Mert boldogtalan az, kinek szívéből a szeretett kiszakadt.
Ha úgy érzed mindenki elhagyott, nincs miért élned,
Ne fordíts hátat, mert szép az élet.
És ha úgy érzed hogy senki nem segít
Mindig van egy új nap,s mindig ujjat hozhat.
Ne add fel soha a reményt,
Mert ISTEN mindig melletted van, és meg segít
                       írta Csilla..

 
  ASSZONY.

Tengernek kéklő vizén,
Ring egy csónak, hullámok tetején.
Benne ül egy asszony,
Ki oly szomorú szegény.
Hetek óta nem lát mást, csak vizet,
Szájában az étel is keserű lett.
Egyedül maradt a nagy tengeren,
S nincs kihez kiáltani, hogy segítsen.
Szomorú szívvel, csak várja a reményt
Hátha feltűnik egy hajó,  ki mentené.
A sors játéka sokszor kegyetlen,
Nagy árat mindig  a jók fizetnek.
Szeme előtt lefolyik az élete,
S meg nyugodni tér tengernek vizébe.
                    Írta Csilla. 

 

 

   

 HÁLÁT ADOK NEKED.

JÉZUS!  Hálát adok nagy kegyelmedért!
A te hűséged a földtől, a mennyekig ér.
Szent szellemed, gyógyítsa meg szívemet,
Mert te vigyázol rám  míg élek.
Most meg köszönni jöttem, oltárodhoz térdelek
Meg köszönöm neked az egész életemet.
Már nem könnyezem, mert te ezt meg teszed helyettem.
Csak térdelek, összekulcsolom a kezem.
Nézem a bánatos szemed  és a le hulló könnyeidet
És érzem s tudom, ezt mind értem teszed.
Én meg fogadom itt neked, hogy örökké veled leszek.
Elfogadok mindent  mit te  nyújtasz nekem,
Hisz már rég óta tiéd a szívem.
Nem kell más nekem, csak vigyázz reám,
S védj meg engem gonosz gondolatoktól,
Védj meg minden rossztól.
Vigyáz rám és fogd a kezem,
Légy mellettem, és akkor boldog leszek veled.
                         Írta csilla.

 

    SZÍVEMMEL.
Szívem lelkem csak téged vár
Téged dicsőit,  csak érted élek
URAM!  Szívem csak a tiéd
Támogass és vezess utamon
S ne enged  hogy rossz útra tévedjek.
URAM!  szívem tiéd, csak érted él,
Lelkem vágyik rád,
Úgy várlak én szüntelen!
Te vagy a támaszom,
Csak néked áldozom.
Lelkem úgy áhítozik utánad,
Jöjj, hát mutasd meg magadat
Csak benned bízom, nyújtsd a karodat,
És én viszonzásul
A hálám nyújtom neked.
   Írta Csilla.

 

 

 

 

 

       

Hegedű

Ablakom alatt
Búsan szól a hegedű,
Nekem húzza az
Mert a szívem keserű.

Testemet égő láz gyötri
Fejemet mázsás kő döngeti,
Szívemről már nem is beszélnék,
Mert azt apró darabokra törték.

Bús nótát húzz te cigány,
Mert nincs miért élnem már,
Szívemből ki törtek egy darabot,
Lándzsával átszúrták,
Hogy ne is dobogjon.

Elhagyott a kedvesem
Kit oly nagyon szerettem,
Meg csalt engem
S most én szenvedem.

Hatalmas kőzápor
Mi lelkemre omolt,
Rom halmaz lett belőle
Mint most szívem szeglete.

Játszd el még te cigány
Utoljára a nótám,
Nincs miért élnem,
Elmegyek én most már.
      Írta Csilla.

 

 

 

 

 

 

 

    KÜLDJ NEKIK.

Kigyúltak a fények a város utcáján,
Dideregve mindenki kabátját összehúzván.

Én is sálamat, magam köré fontam,
És lassan az utcán elindultam.

Fagyos az este a víztócsák
Meg fagytak a járda szegletben.

Nézem a kirakatokat
Szebbnél szebb árut kínálnak,
De nincs pénzem  hogy vegyek magamnak.

Az életben a szegénység, oly keserű
Csak örökké arra vágyunk,  ami sose sikerül.

Nézem a fekvő embereket a földön,
Rongyokba takarózván,
Élő embereket  ott meg fagyván.

Miért ily kegyetlen hozzájuk az élet?
Miért nincs ki felemelje őket?

Miért van az, hogy a gazdag ember,
Dúskál a sok jóban,
S a szegény ember meg, megfagy a hóban.

Nincs ki segítsen rajtuk,
Ó ISTENEM NÉZ LE RÁJUK!

Segítsd meg ártatlan lelkeket,
Legalább te légy melletek!

Küldj nekik melegséget testekbe,
Ne fagyjanak meg a hideg éjbe.
           Írta Csilla.

 

 

 

 

 

  KÖD ÉS CSÖND.

Nem várom már az életem,
Vagyok úgy, ahogy vagyok.

Két szememből a nap ki vész,
Sehova csak lámpára néz.

Ha tűzz, lobog hát majd el ég,
Ha vér ömlik, hát van elég.

Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényesség mögött.

Akár lent akár fent
A szegény emberé, csak a csend.

A köd s a csend, sohasem ragyog,
Én is már csak ködből vagyok.

Rúgnak innen, rúgnak onnan,
De én nem káromkodtam.

Aki én bennem botorkál,
Felbukik egy vak ároknál.

Történt valami én velem,
Nem halál és nem félelem.

A köd és a csönd,
Mi körbe vett engemet.
   Írta Csilla.

 

 
   TEMETEM MAGAM.

Csak ragyog fent a csillag
S hallgat a mindenség
Csend borul a városra
S szunnyad az éberség.
Közre fog az este
A közelgő árnyak
Szívemből a vágyak
Távolodni járnak.
Viszik a vérem csak  mának
Gyakran úgy fájnak.
Temetni kell, sírt ásnak,
Adnám én is fejem búsulásnak
De temetnem, nekem kell
Mert a parancs, így szól
Már várnak rád, menned kell.
Riadtan álltam,  fújt a szél
Fejemen egy ősz fürt
Mint egy árvalányhaj libegett,
Lassan be fejezem a létet
S vissza út nincs már
Hiába nézek.
Már látom fekvő helyem
Hova a testem  leteszik szépen,
Már nem tombol a lelkem
Már nyugodt vagyok,
Nem háborog mint a tenger
Elindulok egy hosszú útra
Hol várnak már engem.
            Írta Csilla.

 

  
  TOLLAM.
A toll és a papír mit kezembe vettem, leírni az életem
Lenne belőle egy regény.
Hosszú volt az utam,   már lassan véget ér.
A jók és a rosszak benne, regélt mesél.
Az összecsapott hullámok, néha a fejem felett
Át repítettek mint az értelmek.
Mit leírni nem tudok mert,  néha gyáva vagyok.
Mennyi bűn és mennyi szándék,
Én soha- soha nem nyugodtam, mindig csak futottam,
Leírni az életem ?  Elszámolni vele, azt én már nem tudom.
Ha elmegyek,   majd szólítanak   utánam minden itt marad.
Össze leszek én már törve, csóktalanul meggyötörve,
Az élettel elszámolok, nincsen semmim, nem hagyok hátra semmit.
Mert még most is csak futok az életem  elöl.
                         Írta Csilla.

   HA MÁR NEM SÜT.

Ha már nem süt fel a nap,
S beborult az ég
Akkor a szívem is olyan lesz,
Mint este a fekete éj
Félelem s remegés mi körbe fon,
Fekete éj lovasai  vágtatnak a lelkemben
Szélnek ádáz harca,  fejem fölött össze csapva
Bagoly huhogása ez a sejtelmek éjszakája,
Ó hogy zúg az erdő, és sötét a felhő!
Borzalom mi rám vár ezen az éjszakán,
Gyötrő kin szenvedés, a halál már ott vár.
                                Írta Csilla.

 

 

 

    ÖRÖM SZAVA.

Szólj, miért hallgatsz? Úgy is elmegyek!
A világ zaját nem vágyom már tovább
Kérlek jöjj velem!  ne félj semmit,
Vár egy hely, hol haza találsz,
Ha úgy érzed valami vissza húz
Úgy érzed nincs több barát
Ha a szívedet össze törték
S nem  látsz ki utat már,
Én meg mutatom az utat, és haza találsz.
Jöjj velem, hisz van egy hely
Hol a boldogság vár.
Itt az öröm szava szól
S a madár mindig dalol.
Ez egy másik dimenzió
S tudom ez lesz az otthonom.
Ha nem is jössz
Én akkor is indulok.
  Írta Csilla.
 

 

Oldal: szomoru versek 7
VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM - © 2008 - 2024 - csilla-versei.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat