ÚGY PERZSEL.

Úgy perzsel ,és lángol e sziv,
S ha rád gondolok, egyszer véget ér.
Elmulik minden fálydalom,
S begyógyulnak a sebek, hosszú utamon
Ísten, amely meg teremtett,és életett adot nekem,
Vágyakat ,és reményt tett a szivembe,
Hol várni mindig valakire,
Hol pedig vágyakozni epedve,
Csókolni reggeltöl estig,azt akit szeretsz.
S átölelni simogatni ,mig csak lehet.
A hidon mely folyón vezet át,
Röpülni széllel mint a madár,szeretet szárnyán.
Beolvadni napnak sugarába,s szivárványon lecsuszni hozzája
A vágy mely el epeszti szivedet
Égeti minden részedet
S akarja hogy örökké vele legyek. Írta Ferenczi Csilla

 

 

   MÁR NEM HALLOM
Már nem hallom a hangod,
Kit szivembe hordok.
S nem nézem szemeid,
Melyek oly ragyogóak.
Szólni nem tudok,
De nem is akarok.
Szeretném ha tudnád
Hogy irántad mit érzek,
S az érzéseimért
Cserébe, semmit sem kérek.
Mi volt fájdalom
Az régen elmullot,
Egy szó mit elvitt a szél,
Felült egy csillag hátára
S azt mondta ,szeretlek.

 Írta Ferenczi Csilla

                                       MEGTALÁLOD:
Ha azt hiszed ,hogy már senki nem szeret,
Mosolyod bárkit ,boldoggá tehet.
Még azok is ,akik nem kedvelnek,
Valaki van valahol ,aki téged szeret.
S ha azt hiszed ,hogy a világ hátatt forditott neked,
Akkor mikor nem is várod,
Hozza el neked a szerelmet.
Szakits le egy rózsát,
S szivd be minden illatát,
Hogy az egész testedet járja át,
Érzed majd felforrósul a tested
Mikor megtalálod a szerelmed. Írta Ferenczi Csilla

 

                              

 

 

                                         ELVISZLEK
Az égnek hatalmas fátylába ott ragyognak a csillagok
Tündökölnek azok ,mint a gyémántok.
Fentröl nézve fénypontnak látszanak, melyet emberi kéz meg nem foghat.
Nekem is ott volt valahol egy csillagom,
Mindig ha felnéztem rá csak nekem ragyogot.
Olyankor szivem megtelt boldogsággal
Mert éreztem hogy valaki vigyáz re ám,s örzi álmom minden éjjel.
De már nem látom, s nem érzem mit testembe ö tett nékem,
Mert ö volt a mindenem,az életem
Ugy szerettem simogatni,selymes hosszú haját
De még jobban csókolni piros ajkát
Össze ölelközni vele nap mint nap,s rejtelmes szavakat suttogni fülébe annak.
Hangja olyan volt mint egy csalogányé
Oly lágy és megnyugtató,szivemnek az oly bóditó.
S ahogy átszaladt a réten,daloltak vele a madarak
S röpültek az égbe, csillagok fényébe.
Kitárták szárnyaikat,ugy suhantak széllel szenbe.
Ugy fáj a szivem ha ezekre gondolok,én is úgy felmennék a kék égbe,
Megkeresni téged, s boldog lenni vélled.
De ez már mind csak egy álom,mely nem válhat valóra
Régen tovaszált a nagy úniverzumba
S ha egyszer el jön az idöm,igérem meg kereslek téged
A sok csillag közzül kiválasztalak,megfogom kezedet
S elviszlek oda ,hol nem talál ránk senki ember fia.
 Írta Ferenczi Csilla

 

 

 

 

 

   SZIGET
Elmennék én vélled egy kis szigetre,
Hol boldogság vár ránk mindörökre.
Fáknak leveléböl kunyhót épitenénk
Mindig abba ölelkeznénk,
Fürdökádunk a tenger lenne
Abba fürödnénk reggel és este.
Halgatnánk mindig a tenger moraját,
S néznénk annak hullámzását.
Pálma fák alatt mindig meg pihennénk,
Halgatnánk fejünk fölött a madarak énekét.
Mikor ránk esteledne néznénk a holdat,
Mellyek mind ránk ragyognak.
Ugy bujnánk össze mint két gerle pár,
Éjjel és nappal csak turbékolnánk.
Kedves szavakkal halmoznánk el egymást,
Mely szivünknek az oly csodás.
Ó te drága ,jöjj velem a sziget világába,
Hogy ot legyünk boldogok, egymásra találva.

Írta Ferenczi Csilla

 

 

 HOVA BUJTÁL?
Hol vagy te kedves?
Szemem mindig keres
Hova bujtál?
Mond meg hát
Hogyha egyszer megtalállak
Karjaimmal körbe fonlak
Megfogom a derekad
Soha el nem engedem azt
Számat a szádra tapasztanám
Mindig csókolnám
Füledbe folyton azt sugnám
Szeretlek édesem igazán
Gyere elö te kedves
Had sugjam a füledbe mindezt.

Írta Ferenczi Csilla 

 

 

 

 

  VÁGYAKKAL.
Mikor már minden sötét,és köröttünk felszakad az ég,
Akkor szeretném látni a szemedet,s megcsókolni a kezedet.
Szeretnélek vágyaimmal átölelni téged,
Szeretném ha életemben,te lennél a végzet.
Minden percben figyelni az órát,az ajtóm nyitva áll.
Be toppansz ugy mint régen,s ölelö karod többé, nem enged engem.
Szeretnék a szemedbe mélyen bele nézni,testedre fonódni s kezedet érinteni.
Közben figyelni az óra mutató járását,hogy szalad,
S félni, hogy ne érjen véget soha e pillanat.
És közben csak súgod a fülembe,szeretlek,
Ölelj mindig engemet,soha ne érjen véget.
Testünk hevül a mámortól,ajkad játéka,perzsel s lángol.
Szemed csak reám ragyog a sötétbe,
S lelekem halkan fuvoláz, a vágyak tengerében.
Ha ujra megérinthetném a kezedet,a csókok tengerében volna az élvezet,Írta Ferenczi Csilla
                                                   

 

 

 

 HA MÁR NEM SZERETSZ!
Hogy ha már nem szeretsz,
Töllem el is mehetsz,
Nem kértem, hogy ölelj,
Napestig engemet.

Nem kértem,hogy szeress,
De te mégis szerettél,
Jöttél mindig utánnam,
Loholtál,mint egy gyerek.

Nem kértem,hogy csókold szám,
Csobogó pataknál,
De te mégis,ugy csókoltál,
Szinte a testem ,forrt már.

Mond meg ,ha már nem szeretsz,
S hadj békén engemet,
Ne tördd össze,
Az én gyenge szivemet.
          Írta Ferenczi Csilla

 

 

 

 Tánc.
Csak áltam a szinpadon,s néztem a tested,
Zene szó mellet a csipöd,hogy rengett.
Megfogtam a kezed,s magamhoz öleltelek,
Kecsesen hajoltunk,mint két nádszál,
Jártuk a táncot,egymásra fonódván.
Verejtékünk,arcunkról lefolyván,
S testem a testeddel össze ragadván.
Ajkaiddal játszottál végig a nyakamon,
Én közben éreztem,bóditó illatod.
Csak táncoltunk a diszkófény alatt,
S te mondtál, becézgetö szavakat.
Kezed símogatását éreztem,
Testemnek minden domborzatán.
És te azt mondtad,
Legyek a tied ezen az éjszakán.
Mosolygósan,csak szemedbe néztem,
S csendesen annyit mondtam,
Nem lehet édesem.
                Írta Ferenczi Csilla

 

 

 HA MÁR NEM SZERETSZ ENGEM.
Hogy ha már nem szeretsz,
Töllem el is mehetsz,
Nem kértem, hogy ölelj,
Napestig engemet.

Nem kértem,hogy szeress,
De te mégis szerettél,
Jöttél mindig utánnam,
Loholtál,mint egy gyerek.

Nem kértem,hogy csókold szám,
Csobogó pataknál,
De te mégis,ugy csókoltál,
Szinte a testem ,forrt már.

Mond meg ,ha már nem szeretsz,
S hadj békén engemet,
Ne tördd össze,
Az én gyenge szivemet.
          Írta Ferenczi Csilla

                                        MIÉRT VAN?

Miért van,az a sok tengernyi csillag az égen?
Ha te már nem szeretsz engem!
Nem öleled át derekamat,
S nem csókolod forrón az ajkamat.

Miért van annyi füszál a réten?
Ha nem vagy velem,
S nem ölelsz ugy mint régen.

Mit ér a szó,ha már nem hallom?
Ha nem sugol fülembe,
Hogy szeretlek nagyon.

Minek a szem,ha már nem látsz?
Méllyen a szemembe,
Minek a csillogása,
Ha nem reám nézel.

Minek a sziv,ha ugy fájj?
Perzselö égetése,
Csak utánnad eped,
Mindig csak rád vár,
              Írta Ferenczi Csilla

 

 

 

 

 

TUDTUK

Keresve sem találnék,
Szebb csillagot nálad,
Ki be aranyozná életem,
Ebbe a nagy világba,

Hosszú utat bejártam,
Sok mindent láttam,
De hozzád foghatóbbal,
Még sehol nem találkoztam.

Mikor megláttalak,
S jöttél felém,
Kecses mozdulatokkal,
Szinte lebegtél,

Szemeddel ugy néztél rám,
Vakitott az,mint a napsugár,
Szemedbe néztem,
És szinte éreztem a fényt.

Mely szivemet perzselte,
S oly boldog voltam én,
Tündéri mosolyod,a szád szélén,
Szinte rögtön,meg csókoltalak volna én.

Csak vártam azt a pillanatott,
Hogy mikor mondod,szeretlek én,
De te nem szóltál,
Csak átöleltél némán.

Húncut kis mosolyoddal,megbabonázván,
Csak öleltük egymást,
A csillagok fényénél,
S mindketten tudtuk,
Hogy az élet, csak igy lehet szép.
                 Írta Ferenczi csilla.

 

 

 HOSSZÚ ÉV.

Eltelt egy hosszú év,s rá kellet jönnöm,
Minden mit mondtál,bánat volt, s nem öröm.
Miért kellet hazudnod nekem?
Ha már nincs a szívedben szerelem,
Mindig csak a hazug szavak,hadják el a szádat,
S tova libben,eltünnek mint az árnyak.
Miért kell mások szivét bántani?
Miért nem lehet az igazat mondani?
Szép romantikus szavak,mit fülembe súgtál,
Mind csalárdság,és ámitás.
Miért nem lehet mondani,hogy nem kellesz már?
S hagytál volna békét,mentél volna tovább.
Találtál volna mást,és annak hazudtál volna tovább.
Csókolhattad volna napestig,
Ami szintén,csak szinjáték.
Szerettelek! te voltál az életem,
Melleted éreztem azt,hogy jó az életem.
De most menj el! mert rájöttem mindenre,
Mert mindig csak hazudtál nekem.
Menj és ölelj mást!
Én pedig szivemben,uj reményt várok,
El jön még az a nap,mikor majd rá jössz,
Én voltam az álmod,és minden vágyad,
De én akkor már,nagyon messze járok.
                     Írta Ferenczi Csilla

 

 

Oldal: romantikus versek2
VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM - © 2008 - 2024 - csilla-versei.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat