MAGÁNYOSAN.
Lassan megöregszünk, de ez nem egyszerre történik.
Ha elkerülted már az 50 évet, gyakran tűnt időkbe tévedsz.
Tiszteled az évgyűrűt a fákba, s hinni tudsz mások igazába.
A gazdagság mit sem ér, ha a magány hozzád ér.

Lassan ernyedt tested, s szíved üres lesz.
Mindig a magad helyén áltál a világba,
S nem maradt más  csak a remény hátra.
S ha elkerülted már az 50 évet,

Vissza nézel, adósod e az élet,
Már nem hiszed hogy adós az élet,

hisz minden adó, semmi visszaigazoló.
Magányos lettél, mert megöregedtél.

Mikor egyedül vacsorázol s a gondolataiddal játszol.
Mikor otthonról elmennél, úgy érzed magányos lettél.
S ha tükörbe nézel, nem látsz mást,csak múló képet.
S már unod a harcot,  mindent  feladsz

S mikor már az sem vigasztal,

hogy nem csak te vagy egyedül a világba.
Rajtad kívül  még nagyon sokan vannak egyedül.
És nem  a magány vesz körbe, hanem ami legbelül hiányzik.

Mikor az évek már összefolynak

s nem jelent semmit a holnap.
Mikor már semmi nem fontos

és nincs kedved a szóhoz

.
És mindegy már hogy kit szerettél, magányos lettél.
Ezek már mind - mind csak emlékek.
Szemed fényessége eltűnt

hajad megőszült,s lassan elhull.

Mi egykor szép volt az most rút lett.
Reszkető kezeddel fognád a múltat

de már nem mutat neked utat.
Akkor rájössz hogy sose nyertél

mindent elveszítettél

.
Nem érdekel a napfény, mely szobádba betért

 melynek olykor nagyon örültél.
A szerelem lángja mely perzselte szívedet

izzott a tested és beleremeget minden részed.

Miknek valamikor örültél , az most szertefoszlott köddé.
Ráncos a bőröd  s fáradt a tested

 ülsz egy kispadon s nézel a semmibe.
Keresed mi volt talán, igaz sem volt.

Elfáradtál, hisz hosszú volt az út.
Lassan - lassan megpihenni térsz

egy magányba mi szívedhez ért.
Keresnél és kutatnál

de már semmit nem találsz,

Így nem érdekel semmi  

hisz nincs már semmid.
elmúltak  az évek, lassan megöregedtél
Szívedbe csak fájdalom maradt meg, s az egyedüllét.

       írta csilla.

 
  EGY BÁNATOS KISLÁNY.

Ködös este volt,  mikor  elindultam
Zord idő, havas táj, merre a szem ellát.
Kapu aljában sírdogál, egy bánatos kislány.
Ki elvesztette szüleit, egyedül van immár.

Szakadt ruháján át süvit a szél

Szemein a könny, már megfagyott rég.
Kis kezét dörzsölgeti, lehelgeti éppen.
Mert kesztyűre nem telt neki, soha az életben.

Meghúzódtam és onnan figyeltem,
míg kavarogtak a hópihék magasan az égben.
Fehér galamb szállt alá

Egyenest a vállára.

Turbékolva az arcát simogatta.
Ahogy egyre sötétedett,
A kislány egyre jobban fázott,
dideregve összehúzta a kabátot.

A hópihék az arcát betakarták már rég,
Csak a szeme világított, mint egy fénysugár.
Egyre jobban fázott, megdermedt a teste
S egy hulló csillag elvitte öt örökre.  írta csilla

 

 

 SZOMORÚ SZÍV.
Ha életed már zátonyra futott, itt vagyok én neked ,a legjobb barátod.
Meghallgatom bánatod,és együtt érzek én veled bajodon.
Mindent mi fájj, nekem elmondhatod,hisz én vagyok a legjobb barátod.
Velem titkodat is megoszthatod, melyet sírba viszek végső utamon.
Gyere ülj ide mellém  öntsd ki szívedet.
Ne fojtsd el könnyeidet,hisz azt nem lehet.
Mondj el mindent mi szívedet nyomja, meg könnyebbülést kap az vissza.
Gyere sírd el nekem bánatod, zokogjál ha úgy akarod.
Folyton a könnyeid mint a lezúduló patak, soha ne fojtsd vissza azt.
Na jól van most már, töröld le a könnyeidet,hisz kiöntötted a szívedet.
Ha majd eljössz hozzám újra, vidám legyél és boldog ám.
De ha mégis szomorú lesz szíved,i tt a legjobb barátodat meg leled. írta csilla.

 

 

 SZABADSÁGRA VÁRVA.
Istenem!  mond meg nekem,  miért ily kegyetlen hozzám az élet!!
Szabad voltam és vidám, de most megint fekete felhő szakadt rám.
Futótűzként jött a száguldó széllel, felkapja szívemet, hajigálja szerte széjjel.
Nem maradt már más  csak az emlékek, késze kusza gondolatképek.
Mely homályosan jön elő,  fekete mint a felhő.
Szabadságra vágytam én,de nem kaptam mást, csak a reményt.
Hisz a madár is a kalitkába, mindig a reményt várja,Hogy egyszer a szárnyait kitárhassa.  írta csilla.

 

 

 Elmúlás.
Egyszer elmúlnak az évek.
Lassan fejünk fölött átsiklanak a történtek.
De már ami elmúlt,azt visszahozni nem lehet.
Fejemben már csak emlék képek.
Már csak keresem kutatom,d e sehol nem lelem.
Mit egyszer elveszítettem, szívemben már csak gyötrelem.
Kínoznak mardosnak  éjszakákon át.
Hová lett a szép életem, ki tudja már.
Szobámba ki felkeres, az is csak a magány.
Ki rátelepszik életemre, s hallgatagon jár.
Reszkető kezemmel írom e sorokat,
Leírom mit érzek, s mi fájj nagyon.
Csend van kis szobámba, egyedül vagyok,
Már csak egy légy zümmög, a fehér falakon.
Egyedül megöregedni, ez oly borzalom.
Mert nincs mellettem senki,
Ki azt mondaná, az élet szép így ketten nagyon.
Már nincs mit tenni, viselni kell sorsomat,
Mit isten rám szabott.
Ö az egyetlen,ki mellettem van
Hozzá szólok,nagy magányomban.
S ha egyszer úgy dönt,hogy el kell hagynom e világot,
Ö mindig mellettem lesz,s fogja a kezem.
Szívembe teszi mindazt, mi életemből kimaradt.
                                      Írta  Csilla.

 

 

 

 CSEND SZAVA.
Az égen kigyúltak a csillagok,
S én lassan a temetőbe ballagok.
Oly nagy a csend,
Csak egy varjú rikácsol egy kereszten.
A lágy meleg szellő, arcomat fújja,
És én hallgatom, hogy megpendül a csend hurka.
Magam sem tudom, hogy mit keresek,
De a szívem, valami ide húzza,
Oly jó ez a csend, hisz ez a megnyugvás kertje.
Síroknak halmaza, koszorúknak sokasága jelzi,
Hogy a lelkek itt megnyugvásra találtak.
Itt már nincs szó, bánat, és fájdalom.
Megszűntek az érzések, melyek oly csodálatosak.
Elmúlt az élet, s ide megpihenni tértek.
Mik életükbe volt, jó és rossz,
Azt elhozták ide most.
A sok virág ha beszélni tudna,
Sok fájdalmas szót elmondana.
S csak a  szél susogása hallatszik,
A lágy esti fényben,
A temető végtelen csendjében.
                        Csilla.

 

Búcsúzni jöttem 

Búcsúzni jöttem, fogd meg a kezem,
búcsú szavai szorítják szívem.
Hiába nyílik szám, hangra nincs remény,
könnycsepp gördül némán, minden véget ért

 

Furcsa érzés, megváltoztam,
már nem az vagyok, aki voltam.
Hogy miért? Sokat gondolkoztam,
s az eredményt Te tudod a legjobban.

 

 

 

 

 

 

Oldal: szomoru versek3
VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM - © 2008 - 2024 - csilla-versei.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat