GYERE ÉS LÉPJ BE A MESÉK BIRODALMÁBA.
Orrom krumpli,szemem szén,
Szeretném ha szeretnél.
Velem nevetsz ha szeretsz,
Ha nem szeretsz,elmehetsz.
Szívem mint a cégtábla,
Ruhámra van mintázva.
Kezdődik a nevetés,
Tizforint a fizetés.
Ha nincs pénzed ne nevess!
Innen ugyan elmehetsz.
Ez a krumli nem az orrom,bár most az orromon hordom.
Farsang van,jó tréfa az,ha a zsüri rám szavaz.
Bohóc vagyok én a bálon,a táncot is megpróbálom.
Ha a nagycipőm fent akad,a publikum,rám kacag.
A fődíj egy dobostorta,bohócnak való volna,
Hogyha talán megnyerem,lisztes számmal elnyelem
HA HA HA .
Van nekem egy csuda-titkom. Csuda jó!Megsúgom! De el ne mondd! Az nem való!
Ha nagy leszek, nem járok én autón;se vonaton, se buszon, se gőzhajón.Lesz egy kertem, kertemben egy szerkezet,ha utazom, abba titkon felmegyek.
Megnyomom a titkos gombot, s hoppla hó!Mint a nyíl, úgy kiröppen az űrhajó.Lehagyja a repülőt, a verebet,a holdnál is magasabbra elvezet.
Befogom az árva Göncölszekeret,állt magában eddig éppen elegetkocsikázni vigye hát az óvodát,minden éjjel a széles Tejúton át.
A Fiastyúk csibéit betakarom:ne fázzanak szegénykék. S ha akarom,anyjukat az Esthajnalhoz elviszem -hadd legyen egy jószága a kertjében.
S ha a csibék búsulnának, őket is,van ott hely egy egész állatkertnek is.Visszafelé a holdra is felszököm,s azt a fényes, kis csücskét ott letöröm.
Itthon anyám zsebébe majd beteszem,hadd legyen egy pici holdja idelenn.
Egyszer volt egy mesebolt,abba minden mese volt,fiókjába törpék ültek,vizi lányok hegedültek.
Öreganyók szőttek fontak,apró manók,táncba fogtak,Kaszás pók vart az ablakba,lidérc ugrált az udvarba.
A lámpába ecet égett,az egylábu,kettőt lépet,cégére egy tündér volt,ilyen volt a mesebolt.
FRUZSI VERSE.
Tanul már a kicsi lány
,Egy verset az oviba.
Táncot jár a kicsi lába
De a szavakat,nem találja
.Bebújik az asztal alá,
Hátha valamit talál.
Van itt minden sok sok játék,
Alvó baba,színes festék
.Mászik ágyra,mászik székre
,A betűket így szemlélte
.Gyertek gyorsan a fejembe!
Így kiáltott a betűkre,
Össze kell raknom,
Mert holnap verset kell mondanom.
Ejnye teremtette!!
Gyertek gyorsan a fejembe!!!
Megijedt a sok betű,
Sebbel lobbal táncra perdül.
Elindultak Fruzsihoz
Így a vers már készen állott,
Boldog volt a kicsi Fruzsi,
Mert dicséretet kapott az oviba.
Elmondta a legszebb verset,
Mert minden betű segített.
SZERETEM A BARÁTOMAT,MEGÓVOM AZ ESŐTŐL ÉS A SZÉLTÖL,ELKÍSÉR BÁRHOVA MEGYEK,S ÖRÖKKÉ VELE LESZEK.
"Éji Tündér táncra perdül
fűzfa ággal körbe kerül
énekel a nádas, rétek
táncot járnak a lidércek
éj lakói éj világnak
felelgetnek mind egymásnak
furcsa hangok, furcsa neszek
tekergőző hínár-kezek...
gyere közénk,
jer, ne félj!
hívunk, várunk,
hozzánk térj!
táncolunk,
jer, ne félj!
megvédelmez
csók, szerelem,
bársony-ajkú
nádas éj"
Nem tudom,mit jelentsen,oly szomorú vagyok,egy régi mese mindig,felyembe kavarog.Hűvös van és homály száll,a rajna hömpölyög,a hegyet körbe fényli,alkonyi köd.A magas bibor csúcson,ül egy gyönyörű lány,ékszere sziporkázik,és arca halovány.Fésüli arany fürtjét,és csak dalol,dalol,különös édes dallam,fáj sajog valahol.A hajós szívét fogja,mit fájdalom facsar,csak néz ,néz a magasba,S csattan a sziklapart,csónakát hideg hullám nyeli a mélybe,Szép csilkos hableány,lett a veszte.
Valamikor réges-régen,
varázslatos tarka réten,
titkos erdő közepében,
almafának gyümölcsében,
bűvös alma legmélyében
éldegélt egy kis manó,
aprócska termetű erdőlakó.
Icipici csúcsos sipka,
zöld kabátka,
zöld nadrágja
jellemezte kedves lényét,
meseerdő segítőjét.
Reggelente harmatcsepp
lágy érintésére
megbillent pindurka háza,
manócska ablakát kitárta.
Letekintett tarka rétre,
annak is a közepére,
színpompás világot látott,
ezerszám tündöklő virágot,
játszadozó állatvilágot.
Sárkány
Magasan a hegyek fölött,
Szabadon a felhők között,
Napsütésbe, sebes szélbe,
Száll a Sárkány messzeségbe.
Pikkelyén a nap megcsillan,
Szemében a tűz felvillan.
Élvezi a szabadságot,
Ő ismeri a világot.
Látott sokat, nem keveset,
Nem találta mit keresett,
Soká jól sehol sem esett,
Ment, mert szabadnak született.
Otthona az egész világ,
Kincse mezőn minden virág,
Megjárt ő már földet s eget,
Jól ismer már minden követ.
Érti minden állat nyelvét,
Ismeri az Idő tervét.
Megszólítja a Hegyeket,
Üdvözli a Fellegeket,
És a Hegyek válaszolnak.
Nem szólnak, csak morajlanak,
Üdvözlik őt, testvérüket,
Ki látta születésüket.
És a Sárkány tovább repül,
Gondolataiba merül:
Tudja, mennie kell tovább,
Indulnia mihamarább.
Legyen nappal, vagy legyen éj,
Hajtja tovább a szenvedély.
Míg békéjét meg nem leli,
Szárnyát nem pihentetheti,
Míg a Világ Világ marad,
Követi a csillagokat.
Ő is csillag éji égen,
Tündököl a messzeségben.
S mikor végül megpihenhet,
Látja majd a Poklot, Mennyet,
Látja majd a Múltat, Jövőt,
S a Csillagok viszik el Őt.
Róka-mondóka
Ha a kopasz csirkém,
elvinné a róka,
szaladnék, elcsípném,
s lenne róka-móka!
Szólnék a vadásznak:
hívná a kutyáját,
tépné a ravasznak
rongyosra bundáját!
Meghúznám a farkát
a tolvaj rókának,
kiszakadt bundáját
hordhatná kabátnak.
Kár-kár,károgta a varjú,esös szelek járnak,hol van egy odú?Megpihennék benne,mig a széll el nem menne.
Az elefánt.
Az elefánt elmélázva
a tópartra kocogott,
és nem vette észre lent a
fűben a kis pocokot.
Szerencsére agyon mégsem taposta,
csak az egyik lábikóját
egyengette laposra.
- Ej, de bánt, ej, de bánt! -
sopánkodott az elefánt.
- Hogy sajnállak, szegényke!
Büntetésül te most tízszer
ráhághatsz az enyémre!"
Kezem lábam gúzsba kötve,nem birok már lépni se.Ha valaki megsegítne,örökre hálás lennék érte,nem kérek én sokat,csak egy ollót,hogy levágjam a gúzsokat.Szabad leszek mint egy madár,a kötélnek híre nyoma se már.
Hüm,hüm!!!Most hogy készítsem el az óraraende,!!!Ngyon szép ez a lány,elveszi a figyelmem.
KÖSZÖNÖM HOGY SZERETTÉL,RÁM MINDIG FIGYELTÉL,BRUMMA BRUMMA,