VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM

ÜDVÖZÖLLEK: ÉREZZÉTEK JÓL MAGATOKAT

 Csillogó köszönések




Áfonyás túrótorta

Hozzávalók:
1 tojás, 2 tojásfehérje, 1 csipet só, 4 dkg búzaliszt, 2 dkg étkezési keményítő, 20 dkg áfonyakompót almaszörppel, 1 tk. őrölt Bourbon vanília, 35 dkg túró, 4 lap fehér zselatin, 1,5 dl tejszín, vaj a formához

Elkészítés:
A sütőt 175 fokra előmelegítjük. A formát kikenjük, az aljára sütőpapírt teszünk. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájukat 3 evőkanál vízzel és 4 dkg cukorral habosra keverjük. A fehérjéket csipetnyi sóval kemény habbá verjük. A lisztet az étkezési keményítővel a krémre hintjük, hozzáadjuk a habbá vert fehérjét, majd óvatosan összekeverjük. A tésztát a formába öntjük, és sütőben 15-20 percig sütjük. Ezután hagyjuk kihűlni. A túrót 10 dkg áfonyával és a maradék cukorral elkeverjük. 3 lap zselatint beáztatunk, és felolvasztunk. A zselatint a túrókrémhez keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, és a túrókrémhez adjuk. A piskótaalapot kettévágjuk. Az alsó lapot visszarakjuk a formába, megkenjük a krém felével, majd ráfektetjük a másik lapot, és elosztjuk rajta a maradék krémet.
A maradék 1 lap zselatint beáztatjuk hideg vízbe. A maradék áfonyát kissé felmelegítjük, felolvasztjuk benne a zselatint. Miután kihűlt, a tortára kenjük, és az egészet fóliával letakarva hűtőszekrényben 2 óráig dermesztjük.

Bogyósgyümölcs-torta joghurtkrémmel

Hozzávalók:
15 dkg liszt, 4 evőkanál cukor, 7 dkg vaj, 12 lap fehér zselatin, 4,5 dl joghurt, fél teáskanál reszelt citromhéj, 4 evőkanál maracujalé, 1 dl tejszín, 10 dkg eperdzsem, 50 dkg vegyes bogyós gyümölcs (friss vagy fagyasztott), száraz borsó, liszt a kinyújtáshoz, vaj a formához

Elkészítés:
A lisztet 1 evőkanál cukorral, a vajjal és 2 evőkanál vízzel tésztává gyúrjuk, fóliába tekerjük és 30 percig hideg helyen pihentetjük. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A formát kikenjük.
A tésztát kinyújtjuk, kibéleljük vele a tortaformát. Sütőpapírt teszünk rá, és megszórjuk száraz borsóval. A sütőben kb. 20 percig sütjük. Ezután eltávolítjuk a borsót és a sütőpapírt.
A zselatint hideg vízbe áztatjuk. A joghurtot elkeverjük a citromhéjjal és 3 evőkanál cukorral. A maracujalevet kissé felmelegítjük. A zselatint feloldjuk benne, és a joghurthoz adjuk. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk.
A gyümölcsöket megmossuk, megtisztítjuk, a fagyasztott gyümölcsöket fagyottan használjuk fel. A tortát megrakjuk a gyümölcsök kétharmadával. Ráöntjük a joghurtos krémet és elsimítjuk. A megszilárdulásig kb. 30 percre hűtőszekrénybe tesszük.
A lekvárt szitán áttörjük, felmelegítjük, és óvatosan a joghurtkrémre simítjuk. Még 10 percre visszatesszük a hűtőbe, majd a maradék gyümölccsel díszítjük. 

Csokoládés keksz földimogyoróval

Hozzávalók:
kb. 60 darabhoz: 7 dkg étcsoki, 10 dkg puha vaj, 15 dkg földimogyorókrém, 1 csipet só, 6 dkg cukor, 1 tk. őrölt fahéj, 2 tojás, 30 dkg liszt, 1 tk. sütőpor, 20 dkg sózatlan földimogyoró, sütőpapír

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra (légkeverésesnél: 160 fokra), a tepsit kibéleljük sütőpapírral. A csokoládét durvára vágva aprítjuk. A vajat a földimogyorókrémmel, a sóval, a cukorral és az édesítőszerrel habosra keverjük. Hozzáadjuk a fahéjat és a tojásokat, és addig keverjük, amíg a cukor feloldódik benne.
A lisztet és a sütőport rászitáljuk, és összegyúrjuk vele. Beledolgozzuk a földimogyorót és a csokoládédarabokat.
A tésztából dió nagyságú golyókat formálunk, egymástól 3 cm-re a tepsire tesszük, kissé ellapítjuk őket, és sütőben kb. 15-18 perc alatt aranybarnára sütjük. 

Karamellás diós kocka

Hozzávalók:

15 dkg makadám- és pekándió, 30 dkg étcsokoládé (70 % kakaótartalommal), 15 dkg + 1 tk vaj, 39 dkg cukor, csipetnyi só, 1 zacskó vaníliás cukor, 4 tojás, 10 dkg liszt, 1-2 tk. citromlé, vajdarabka, sütőpapír



Elkészítés:

A makadám- és a pekándiót éles késsel vagy robotgéppel durvára aprítjuk. Az étcsokoládét nagyobb darabokra tördeljük, és 15 dkg felkockázott vajjal együtt forró vízfürdőben megolvasztjuk. A csipetnyi sóval és a vaníliás cukorral együtt hozzáadunk 24 dkg cukrot, majd egyenként beledolgozzuk a tojásokat. Végül lazán beleforgatjuk a lisztet meg a makadám- és a pekándiót. Egy 24 x 24 cm-es kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük. Belesimítjuk a tésztát és 175 fokra előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük. A sütőből kivéve a kerettől óvatosan elválasztjuk, és kihűtjük. Kb. 1 órára hűtőszekrénybe állítjuk. Közben a maradék cukrot 1 tk. vajjal meg a citromlével szép aranybarnára karamellizáljuk, és a süteményen azonnal elosztjuk. Egy vajdarabkán végighúzott késsel a karamellmázba 16 részes négyzethálót rajzolunk. Így a karamell megszilárdulása után a süteményt kenyérvágó késsel könnyen kockákra darabolhatjuk.
 

Lekváros linzer

Hozzávalók:
20 dkg puha vaj, 10 dkg + 3 ek. porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 2 tojássárgája, 25 dkg liszt, 10 dkg darált mandula, 15 dkg málnadzsem, 2 tk. citromlé, folpack, sütőpapír

Elkészítés:
A vajat 10 dkg porcukorral meg a vaníliás cukorral krémesre keverjük a robotgép habverőjével. Egyenként beledolgozzuk a tojássárgájákat, majd hozzáadjuk a mandulával elvegyített lisztet, és sima tésztává gyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és kb. 30 percre hűtőbe tesszük. A tésztát kis adagokban két réteg sütőpapír között kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk, majd kb. 4 cm átmérőjű köröket szúrunk ki belőle. A felének a középébe kisméretű formákkal csillag és szív alakú lyukakat készítünk. A linzereket sütőpapírral bélelt tepsikbe fektetjük. Előmelegített sütőbe toljuk, és 175 fokon tepsinként 8-10 percig sütjük. (Vigyázat, gyorsan megéghet!) Amíg a tészta hűl, addig a dzsemet simára keverjük a citromlével, majd
kissé felmelegítjük. A lyukas linzereket meghinjük a maradék porcukorral, a dzsemet a többi lnzerre kenjük, majd összeragasztjuk a tetejükkel. Kissé rányomjuk és száradni hagyjuk.

Töltött mákos lepény

Hozzávalók:
30 dkg sima liszt, 20 dkg vaj, 1 tojássárgája, 2 kanál tejföl vagy tej, 10 gramm cukor, egy csipetnyi só

Elkészítés:
A liszttel elmorzsolt vajból, tojássárgájából, tejfölből, porcukorból és sóból tésztát készítünk, és két részre osztjuk. Az egyik felét lisztezett gyúródeszkán kisodorjuk, tepsire tesszük, megkenjük a töltelékkel, és ráhelyezzük a tészta másik kisodort felét. Megkenjük tojássárgájával, villával megszurkáljuk, és jó meleg sütőben megsütjük. A megsült mákos lepényt felszeleteljük, és behintjük porcukorral.

Mákos töltelék:
8 tojás, 25 dkg porcukor, 25 dkg darált mák, 3 dkg finom morzsa, citromhéj
A tojásfehérjéből kemény habot verünk, hozzáadjuk a porcukrot, tojássárgáját, és jól összekeverjük. Végül beleszórjuk a darált mákot, a finom zsemlemorzsát, a reszelt citromhéjat, és az egészet elkeverjük.

Pudingos keksz


Hozzávalók:

3 dl tej, 4 evőkanál porcukor, 1 csomag (49 g) főznivaló csokoládé ízű pudingpor, 1 evőkanál keserű kakaópor, 12,5 dkg Rama margarin, 1 nagy csomag kerek háztartási keksz.


Elkészítés:

Elkészítjük a krémet. Ehhez 2 dl tjeet egy kis lábasba öntünk, beleszórjuk a porcukrot és felforraljuk. A pudingport és a kakaót, a maradék tejjel elkeverjük, majd lassan a forró tejbe csorgatjuk. Szünet nélkül kevergetve kis lángon addig főzzük, amíg sűrű pudingot nem kapunk. Ezután levesszük a tűzről, a margarint jól elkeverjük benne, és megvárjuk, amíg langyosra hűl. Egy nagy, hosszúkás tálcára kb. 40 cm hosszú alufóliadarabot fektetünk. A kekszeket egyenként megkenjük a kakaós krémmel, és egymáshoz tapasztjuk őket, hogy rudat alkossanak. Ezt a kekszrudat az alufólia közepére fektetjük, és szorosan beletekerjük. Hűtőszekrénybe tesszük, és 1 napon át pihenni hagyjuk. Tálaláskor kicsomagoljuk, éles késsel ferdén, 1 cm vastag szeletekre vágjuk. Ne féljünk, nem fog szétesni, a krém összefogja. 

Fekete erdei tekercs


Hozzávalók:

5 tojás, 18 dkg Koronás Aranybarna cukor, 5 dkg liszt, 5 dkg étkezési (búza)keményítő, 2 evőkanál kakaópor, 1 teáskanál sütőpor, 1 üveg (720 ml) meggybefőtt, 15 g (5 lap) zselatin, 15 dkg fehér csokoládé, 3 evőkanál cseresznyepálinka, 4 dl tejszín


Elkészítés:

Forró vízfürdőben 3 tojást 10 dkg cukorral a cukor feloldódásáig verünk. Hidegen sűrű, fehér krémmé keverjük. Beleszitáljuk a keményítővel, a kakaóporral és a sütőporral elvegyített lisztet, és sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben, alulról a második sínen, 225 fokon 6-8 percig sütjük. Nedves konyharuhára borítjuk, és a sütőpapírt lehúzzuk. A piskótát egy másik nedves ruhával letakarjuk.

A zselatint hideg vízbe beáztatjuk. A befőttet lecsöpögtetjük. A durvára felaprított csokoládét nem túl forró vízfürdőben megolvasztjuk. Vízfürdőben a többi tojást a maradék cukorral a cukor feloldódásáig verjük, majd hidegen sűrű, fehér krémmé keverjük. A forró pálinkában feloldott zselatint és a csokoládét a fehér krémbe vegyítjük. Végül beleforgatjuk a tejszínből vert kemény habot és a lecsöpögtetett meggyet. A piskótát keresztben félbevágjuk. A krémmel megkent lapokat a konyharuha segítségével feltekerjük, és 3 órára hűtőszekrénybe tesszük. 

Mézes zserbó


Hozzávalók:

a tésztához: 50 dkg liszt, 2 tojás, 4 evőkanál tejföl, 4 evőkanál olvasztott méz, 1 kiskanál szódabikarbóna, 15 dkg porcukor, csokoládémáz

töltelékhez: 2 tojás, 20 dkg porcukor, 2 evőkanál liszt, 4 dl tej, 1 csomag vaníliás cukor, 20 dkg vaj


Elkészítés:

A lisztet a tojással, tejfellel, a mézzel, a szódabikarbónával és a cukorral jól összegyúrjuk, majd ötfelé osztjuk. Vékony lapokra nyújtjuk és kizsírozott, lisztezett tepsiben kisütjük. Elkészítjük a tölteléket: 2 tojás sárgáját 2 evőkanál cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet, a tejet, a vaníliás cukrot, jól elkeverjük, és sűrű péppé főzzük. A vajat és a maradék cukrot habosra keverjük, és hozzáadjuk a péphez. Hagyjuk kihűlni, majd megkenjük vele a lapokat, és így egymásra rakjuk. Csokoládémázzal (1 tortabevonót felolvasztunk gőz felettkb. 8 dkg margarinnal) bevonjuk, és legalább egy napig állni hagyjuk, hogy a tészta megpuhuljon. 

Diós és mákos beigli


Hozzávalók:

50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 5 dkg porcukor, 2 db tojás sárgája, 2 dkg élesztő, citrom, só, 1 dl tej.


Elkészítés:

Az élesztőt cukrozott, langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk a tojássárgákat, cukrot, egy citrom reszelt héját, kevés sót, és végül az élesztős tejet. Az egészből közepesen kemény, könnyen gyúrható tésztát készítünk. Letakarva, meleg helyen kelesztjük 1 órát. Közben elkészítjük a tölteléket. (Én nem főzőset szoktam, csak ledarálom a mákot és a diót porcukorral, a megkent cipókat vékonyan megkenem lekvárral és arra teszem a cukros mákot, ill. diót.) A megkelt cipókat vékonyra kinyújtjuk, egyenletesen elsimítjuk rajta a tölteléket. Arra ügyeljünk, hogy a tészta széléhez kb. 1 cm szélességben ne kerüljön töltelék. A tésztát felgöngyöljük, végeit benyomkodjuk. Tetejét kétszer 10 perces időközökkel megkenjük tojással. Előmelegített sütőben készre sütjük. 

Sós, sajtos rúd


Hozzávalók:

1 egész Rama margarin, fél kg liszt, 1,5 dl tej, 1 mokkáskanál cukor, 3 dkg élesztő, só, 1 egész tojás, 1 tojássárgája és reszelt sajt a tetejére (esetleg köménymag vagy szezámmag)


Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk, a tésztát nem kell keleszteni, esetleg 10-15 percig. A tésztát ujjnyi vastagra kisodorjuk, megkenjük tojássárgájával és megszórjuk reszelt sajttal, majd késsel vagy derelyemetszővel megfelelő méretű rudacskákat vágunk belőle. Kivajazott, lisztezett sütőbe tesszük, és közepes hőfokon megsütjük, míg szép színe nem lesz. Nem keményedik meg, több napig is eláll.

Keksztekercs


Hozzávalók:

25 dkg háztartási keksz, 15 dkg porcukor, 10 dkg vaj, 2 evőkanál kakaó, kb. 1 dl tej Krém: 15 dkg rama margarin, 10 dkg porcukor - habosra keverve


Elkészítés:

Őröld meg vagy törd össze a kekszet, majd add hozzá a cukrot, a vajat és a kakaót. Keverd jól össze, és adj hozzá annyi tejet, amennyit felvesz (kb. 1 dl). Pihentesd 30 percig, utána porcukrozott gyúródeszkán sodord ki. A kinyújtott tekercset megkenjük a margarinos krémmel, majd feltekerjük szorosan. Hűtőben alufóliába tekerve dermedésig hagyjuk, majd utána szeleteljük. 

Puncs szelet


Alap:

3 db 3 tojásos piskótát sütünk (3 tojás, 3 kanál porcukor, 3 kanál liszt, sütőpor).


Töltelék:

1 csomag vaníliás pudingot 2,5 dl tejjel felfőzünk. 25 dkg Rama margarint és 25 dkg porcukrot a krémmel összekeverünk. Beleteszünk 1 rumaromát, 2 kanál lekvárt, apróra vágott meggyet, és 1 piskótát is belemorzsolunk. A másik piskótát lekvárral megkenjük, rátesszük a tölteléket, majd újra lekvárt kenünk a töltelékre, végül ismét piskóta következik. A tetejére a máz kerül: 25 dkg porcukrot, 3 kanál citromlét, 2 kanál meggylét jól kikeverünk hidegen, majd a sütire kenjük. Megvárjuk, míg megszilárdul, majd szeleteljük és tálaljuk. 

Joghurtos málnatorta


Hozzávalók:
15 dkg mogyorós csók, 12 dkg vaj, 28 g zselatin, 1 citrom, 500 g joghurt, 10 dkg cukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 275 g tejszín, 50 dkg málna, a forma kikenéséhez: kevés olaj, a díszítéshez: tejszínhab, mogyorós csók és málna

Elkészítés:
A nejlonzacskóba tett mogyorós csókot klopfolóval összetörjük. A megolvasztott vajat jól eldolgozzuk a morzsával, olajjal kikent 26 cm-es tortaforma aljára nyomkodjuk és kb. fél órára hűtőbe állítjuk.
Vízben feloldunk 18 g zselatint. A citrom héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. A joghurtot összekeverjük 5 dkg cukorral, a vaníliás cukorral és a citromhéjjal. A citromlevet felmelegítjük, majd félrehúzzuk, és elvegyítjük a feloldott zselatinnal. Kb. 3 ek. joghurttal kikeverjük, az ízesített joghurtba dolgozzuk, és dermedésig hűtőszekrénybe állítjuk. A tejszínt kemény habbá verjük, és a joghurtkrémbe forgatjuk. Azután óvatosan beleforgatunk 25 dkg málnát, majd egyenletesen a tortalapra simítjuk. Kb. 1 órára a hűtőszekrénybe állítjuk.
A maradék málnát és 5 dkg cukrot állandó keverés mellett felfőzzük. Ha kihűlt, átszűrjük, és közben a levet felfogjuk. Végül a vízben feloldott zselatint elvegyítjük a langyos málnalével, és egyenletesen a tortára csurgatjuk. Éjszakára, de legalább 6 órára hűtőszekrénybe tesszük. Közvetlenül fogyasztás előtt ízlés szerint kidíszítjük. Vízbe mártott késsel szeleteljük. 

Meggyes piskótatekercs


Hozzávalók:
3 tojás, csipetnyi só, 22 dkg + 3 ek. cukor, 10 dkg liszt, 3 dkg darált mandula, 3 dkg étkezési keményítő, 1 ½ tk. sütőpor, ½ dl tej, kb. 20 dkg meggybefőtt, 10 dkg mandulás csók (amarettini), 20 dkg margarin, 25 dkg félzsíros tehéntúró, 3 ek. mandulalikőr, 1 kis üveg vanília aroma, a díszítéshez tetszés szerint: mandulás csók, sütőpapír

Elkészítés:

A tojásokat 12-13 dkg cukorral és csipetnyi sóval krémesre keverjük. A lisztet elvegyítjük a mandulával, az étkezési keményítővel és a sütőporral, majd a tejjel váltakozva, adagonként a tojásos masszába dolgozzuk. Sütőpapírral kibélelt 32 x 39-es tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőbe toljuk. 225 fokon kb. 10 percig sütjük.
A kimagozott meggyet lecsöpögtetjük. A mandulás csókot apróra tördeljük (vagy durvára daráljuk). Azután a morzsát összekeverjük 3 ek. cukorral, és egyenletesen rászórjuk egy nedves konyharuhára. A forró piskótatésztát a konyharuhára borítjuk, majd a sütőpapírt azonnal lehúzzuk.
A túrót szobahőmérsékletű margarinnal, a maradék cukorral, a likőrrel és a vanília aromával simára keverjük. A krémet egyenletesen a kihűlt piskótalapra simítjuk, végül rászórjuk a meggyet, és kissé a krémbe nyomkodjuk.
Konyharuha segítségével a piskótalapot a hosszanti oldalánál fogva feltekerjük, majd 1 órára hűtőbe tesszük. Végül a roládot szeletekre vágjuk, és mandulás csókkal díszítjük. 

Kókuszgolyó


Hozzávalók:
25 dkg háztartási keksz (vagy sütimorzsa), 5 dkg mazsola, 4 evőkanál méz, 1 evőkanál kakaópor, 5 dkg vaj, 1 dl tej, 4-5 evőkanál baracklekvár, 2 evőkanál rum, 5 dkg kókuszreszelék
- a hempergetéshez: 10-15 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:
A kekszet daráld le, add hozzá a kakaóport, a kókuszreszeléket, a mazsolát. A mézet a tejjel forrósítsd fel, majd öntsd a tálban várakozó alkotóelemekre. Keverd el a puha vajjal, kevés lekvárral, rummal és tedd a hűtőszekrénybe 1-2 órára.
Ha a massza összeállít, nedves kézzel formálj belőle diónyi golyókat, és egyenként forgasd meg őket kókuszreszelékben. 

Barackos, mákos túrós rétes


Hozzávalók 12 darabhoz:
25 dkg liszt, 1 ek. olaj, 4 tojás, csipetnyi só, 4 szelet toastkenyér, 25 dkg túró, 1 citrom reszelt héja, kb. 12 dkg cukrozott darált mák, 5 dkg cukor, 4 fél őszibarack (befőtt), 8 fél sárgabarack (befőtt), 7-8 dkg vaj vagy margarin, sütőpapír, porcukor

Elkészítés:
A lisztet az olajjal, 1 tojással, 1,75 dl vízzel és csipetnyi sóval sima, rugalmas tésztává dolgozzuk. Cipóvá formáljuk, és letakarva, kb. 30 percre hűtőszekrénybe tesszük.
Közben a toastkenyerek héját levágjuk, belsejüket apróra kockázzuk. A túrót simára keverjük 3 tojással, a citromhéjjal, a kenyérkockákkal, a darált mákkal és a cukorral. A felezett őszi- és sárgabarackokat vékony cikkekre vágjuk.
Ezután a vajat megolvasztjuk. A tésztát lisztezett konyharuhán vékonyra nyújtjuk. Lisztezett kézzel, kézfejünkön át hártyavékonyságúra húzzuk ki, majd megkenjük az olvasztott vaj kétharmadával. A túrómasszát és a gyümölcsöket elosztjuk a tészta elülső harmadán. A rétest a konyharuha segítségével feltekerjük, végeit összenyomjuk, és sütőpapírral kibélelt tepsibe fektetjük. Tetejét megkenjük a maradék vajjal. Előmelegített sütőbe toljuk, és 200 fokon kb. 30 percig sütjük. Még melegen meghintjük porcukorral. Felszeletelve kínáljuk. 

Meggyes piskóta


Hozzávalók:
6 tojás, 30 dkg margarin, 25 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 45 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 2 dl tej, 80 dkg meggy

Elkészítés:
A puha margarint keverd habosra a cukorral és a vaníliás cukorral. Add hozzá a tojássárgájákat, a tejet, majd apránként a liszttel kevert sütőport. Végül óvatosan forgasd bele a kemény habbá vert tojásfehérjét.
A masszát simítsd sütőpapírral bélelt nagy tepsibe, és egyenletesen szórd rá a kimagozott meggyet.
Told előmelegített sütőbe és 180 fokon kb. 40 percig süsd. Ha langyosra kihűlt, szeleteld fel és porcukorral megszórva tedd tálra. 

Epres túrókocka


Hozzávalók:
1 db kész piskótalap (vagy egy 4 tojásból sütött piskóta), 3 evőkanál eperlekvár, 50 dkg túró, 10 dkg porcukor, 1 citrom, 1 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál zselatin, 2 dl tejszín
- a tetejére: 60 dkg eper, 2 csomag gyümölcszselépor, 0,5 dl eperszörp

Elkészítés:
A piskótalapot megfelelő méretű, zsírpapírral bélelt tepsibe fektetjük, majd zsírpapírból kb. 5 dm magas karimát hajtogatunk köré. Eperlekvárral megkenjük. A túrót szitán áttörjük, porcukorral, vaníliás cukorral és reszelt citromhéjjal ízesítjük. A zselatint kevés vízben feloldjuk, meglangyosítjuk és a túrós krémhez adjuk, végül a kemény habbá vert tejszínt is óvatosan beleforgatjuk. A túrós krémet a lekváros piskótára simítjuk, és 1-2 óra alatt megdermesztjük. A megtisztított eperszemekkel szépen kirakjuk a tetejét. A gyümölcszseléport az előírásnak megfelelő arányban elkeverjük a felhígított eperszörppel, és felforralva, majd langyosra hűtve az eprekre csorgatjuk. Ha megdermedt, kockákra vágva, esetleg tejszínhabsapkával a tetején tálaljuk. 

Csörögefánk


Hozzávalók:
30 dkg liszt, 6 tojássárgája, csipetnyi só, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál rum, esetleg 1 evőkanál tejföl
- a sütéshez: olaj
- a tálaláshoz: porcukor

Elkészítés:
A lisztből, a tojássárgákból csipetnyi sóval, cukorral és rummal rétestészta keménységű tésztát gyúrunk. Ha szükséges, még kevés lisztet, vagy egy evőkanálnyi tejfölt adunk hozzá. A jól kidolgozott tésztát letakarva fél órán át pihentetjük. Azután lisztezett deszkán késfok vastagságúra nyújtjuk és derelyemetszővel féltenyérnyi rombuszokra vágjuk. A kis tésztadarabokat középen háromszor behasítjuk és a tészta egyik végét a középső nyíláson áthúzzuk. (készíthetjük úgy is, hogy kétujjnyi széles és kb. 15 cm hosszú csíkokra vágjuk fel, azután laza csomót kötünk rá.). Az elkészült fánktésztákat bő, forró olajban aranysárgára sütjük. Szalvétán lecsepegtetjük, majd porcukorral meghintve, finom házi lekvár társaságában kínáljuk. 

Nagymama gesztenyés tekercse


Hozzávalók:
25 dkg háztartási keksz, 18 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 0,5 dl rum, 1 evőkanál kókuszreszelék, 2 kávéskanál kakaópor
- a krémhez: 25 dkg gesztenyemassza, 12 dkg vaj, 10 dkg cukor, 0,5 dl rum, 1 kávéskanál kókuszreszelék
- a tetejére: 10 dkg tortabevonó étcsokoládé

Elkészítés:
A kekszet ledaráljuk, majd a puha vajjal, a cukorral, a rummal, a kókuszreszelékkel meg a kakaóval összedolgozva félretesszük (de nem a hűtőbe!). A krémhez a gesztenyepórét burgonyanyomót áttörjük, és a puha vajjal, a cukorral, a rummal meg a kókuszreszelékkel összegyúrjuk. Egy tiszta konyharuhát megvizezünk, kiterítjük, és a kekszmassza felét vízbe mártott késsel elsimítjuk kb. 20 x 15 cm-es téglalappá. A gesztenyetöltelék felét rákenjük, majd a konyharuha segítségével felgöngyöljük. A másik tekercset is ugyanígy készítjük el, majd egy órára mindkettőt behűtjük. A tekercsek tetejét gőz felett megolvasztott csokoládéval bevonjuk. Közvetlenül tálalás előtt szeleteljük fel, s kínálhatjuk tejszínhabbal is.

Mézes zserbó


Hozzávalók:
5 dkg margarin, 40 dkg liszt, 15 dkg cukor, 1 tojás, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 3-4 evőkanál tej, 6 dkg méz
- a töltelékhez: 20 dkg margarin, 20 dkg cukor, 1 citrom reszelt héja, 3 dl tej, 6 dkg búzadara, kb. 15 dkg baracklekvár

Elkészítés:
A margarint, az egész tojást, a cukrot, a tejet és a mézet gőz fölött összefőzzük. Ha langyosra kihűlt, hozzáadjuk a lisztet, a szódabikarbónát, és sima tésztává gyúrjuk. Négy cipóba osztjuk, és legalább fél órán át pihentetjük. Egyenként késhát vastagságúra nyújtjuk és sütőpapírral borított sütőlapon vagy a tepsi hátán előmelegített sütőben, 180 fokon 8-10 perc alatt megsütjük. A töltelékhez a tejet fölforraljuk, beleszórjuk a búzadarát, és lassú tűzön, folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Ha kihűlt, hozzáadjuk a cukorral habosra kevert margarint, reszelt citromhéjjal ízesítjük. A lapokat egyenként előbb vékonyan megkenjük lekvárral, majd krémet simítunk rá, és egymásra helyezzük őket. A tetejét porcukorral meghintjük, és néhány órai állás után szeleteljük. 

Vaníliás kifli


Hozzávalók:
50 dkg liszt, 1 csomag vaníliás cukor, 15 dkg porcukor, 1 csomag sütőpor, 25 dkg margarin, 3 főtt tojás sárgája, 2 tojás, 1 citrom leve
- a tetejére: kb. 10 dkg vaníliás porcukor

Elkészítés:
A lisztet szitáld egy tálba. Add hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, az összetört főtt tojás sárgáját. A margarinnal, az egész tojásokkal és a citrom levével gyúrd össze.
A tésztából sodorj kisujjnyi vastag rudacskákat, hajtsd meg kifliformára. Sorakoztasd sütőpapírral borított sütőlemezre és előmelegített sütőben 180 fokon 10-12 perc alatt süsd szép sárgára. Azon melegében forgasd meg vaníliás porcukorba, úgy tedd tálra. 

Rákóczi túrós


Hozzávalók:
2 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 12 dkg vaj, 12 dkg cukor, 1 tojássárgája, 1 dl tejföl, kevés reszelt citromhéj
- a töltelékhez: 3 tojássárgája, 50 dkg túró, 15 dkg cukor, 6 dkg zsemlemorzsa,
- a tetejére: 4 tojásfehérje, 8 dkg porcukor

Elkészítés:
A lisztet szitáld egy tálba, szórd bele a sütőport. Add hozzá a vajat, a cukrot, a tojássárgáját, a tejfölt, reszelj bele egy kis citromhéjat, és gyúrd össze. Csomagold fóliába és pihentesd legalább egy órán át a hűtőben. Eközben elkészítheted a tölteléket: a tojássárgájákat keverd habosra a cukorral, és dolgozd össze az áttört túróval. A pihentetett tésztát lisztezett deszkán nyújtsd ki kb. 1 cm vastagra, és terítsd egy kisebb tepsibe. Villával szurkáld meg és előmelegített sütőben 180 fokon süsd szép rózsaszínűre.
Szórj rá zsemlemorzsát, simítsd el rajta a túrós tölteléket és a sütőbe visszatéve süsd készre. A megmaradt tojásfehérjéket a porcukorral verd habbá, és a kész süteményt borítsd be vele. A langyos sütőbe tedd vissza épp csak annyi időre, hogy szépen rászáradjon a hab a tetejére.
Ha kihűlt, vizes késsel szeleteld hosszúkás darabokra. 
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 58
Tegnapi: 121
Heti: 539
Havi: 2 305
Össz.: 1 021 333

Látogatottság növelés
Oldal: Sütemény receptek1
VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM - © 2008 - 2024 - csilla-versei.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »