SZERETETTEL
  KÖSZÖNTÖK

    MINDENKIT

                

 

 

 

                                                 

           

                           

                        

 

                                     

        

 

 

 

 

 

 

 

 

                     

 

       

 

 

     MEGNYUGVÁS:
Nincs szükségem e földön már semmire,nem voltam boldog és nem leszek sosem.
Porból lettem,és porrá leszek,ahogy érkeztem ugy elmegyek.
Nem érzek már semmit szivembe,csak a megnyugvást s csendes létet.
Mely eddig rögös utat jártam,most áttérek egy másvilágba.
Elalszom majd csendesen,s letesznek oda hol nincs már semmi sem.
csend és nyugalom vesz majd körbe siroknak mély gödrébe.
Hol sok féreg rágja majd testemet,de azt én már nem érzem meg.
Bánatos szivem megnyugszik majd végleg,
Ha én a tulvilágba át érek. Csilla.

 

 

  

 Lassan vége már

 

Már hajnalodik fent a magas hegyoldalon, eltűnt az éjszakai csillagom.

Mi volt az álmom?  Ki tudja már!

Nem emlékszem ,,  olyan messze jár.

 

Csak nézek az égre mely oly csodás

Öregszem, s nincs vissza út már.

 Járásom már gyenge, reszket a kezem 

Utam lassan - véget ér.

 

Szobám falai ridegek, homály fedi el a szememet s az éjszaka, már nem integet.

Csak érzem még szívem dobbanását, mely csendes s már alig jár.

 

A madarak vígan dalolnak, s a virágok illatukat ontják

ez mind oly csodás,de már nem élvezhetem tovább.

Már ha belenézek a tükörbe, nem az  

az arc néz vissza rám,ráncos és megfakult,szinte halott már.

 

Már nem húznak csíkot az égen a sirályok sem

Most lassan eltűnik minden, befedi egy lágy takaró

S egy varjú is azt mondja, ez így van jó.

Az életről írni sokat lehetne de minek már, ha nem látok semmit se.

 

Talán egy régi emlék, ami meg maradt  mit hátrahagyván egy fiókba, porlepte foszlányos papírdarab.

Mikor a sötétség leszáll,, megdermed minden,s nincs tovább.

 

 

 

     MENNYEK KAPUJA:
Röpülj hozzám te kis madár,vidd el híremet
annak,ki már nagyon vár.
Röpülj szél hátán sebesen, mond el néki,hogy még mindig szeretem.
De az élet közbeszólt, s nem láthatjuk egymást többé sohasem.
Szívemben az emlékek megmaradnak,melyeket egyűt éltünk át,
elviszem egy másvilágba hol egy hídon megyek át.
Várnak már ott rám, mennyeknek kapuján
Szívemet kitárom hogy melegség járja át.
Ne sírj!   hisz boldog vagyok én,  száradjanak  fel könnyeidet
mert mindig ott várlak én.
Csillagok fényéből nézek majd le rád
s simogatom arcodat szellők szárnyán.
Elküldöm majd neked a legszebb madaram,
mely esténként ablakodnál daloljon az.
Dalolja el neked hogy mennyire szeretlek
de a halál el szakított tőled.
De boldog vagyok én, hisz itt minden jó és szép.
Sírni nem kell,  hisz itt mindig van remény.
Boldogság mi átjárja szívemet megtaláltam én.
Egyszer eljössz te is hozzám, s én itt várlak a híd túlsó partján.
Megölellek majd tégedet,s egymásé leszünk itt a mennyekbe.
Jöjj! ne késlekedj hát ,mert a híd eltűnik,és te nem jöhetsz át. csilla.
 

 

 

 

 

 

 

 

  

PICINY LÉLEK:    
Ködös este volt,mikor  elindultam
Zord idő havas táj, merre a szem ellát.
Kapualjban sírdogál egy bánatos kislány.
ki elvesztette szüleit, s egyedül van immár.
Szakadt ruháján át süvit a szél,
Szemein a könny már megfagyott rég.
Kis kezét dörzsölgeti, lehelgeti  éppen
mert kesztyűre nem telt neki, soha az életben.
Meghúzódtam csendben és onnan figyeltem,
míg kavarogtak a hópihék magasan az égben.
Fehér galamb szállt alá, egyenest a vállára
turbékolva az arcát simogatta.
Ahogy egyre sötétedett,
A kislány egyre jobban fázott,
dideregve összehúzta a kabátot.
A hópihék az arcát betakarták már rég,
csak a szeme világított , mint egy fénysugár.
Egyre jobban fázott, megdermedt a teste
S egy hulló csillag elvitte öt örökre. Csilla. 

 

 

 

 

 ANYA GYERE HAZA:
Mond Anya? Gondolsz néha rám?
Még picinyke gyermek voltam, mikor itt hagytál.
 akkor megfogadtam, hogy többet nem sírok már.
De ezt oly nehéz betartani,  Anya én úgy félek!!
Azt ígérted majd mondasz  nekem mesét!
 azóta is várom én.
Próbáltalak elfeledni téged, de ez utam során nem sikerült
Esténként ha felnézek az égre, látok egy csillagot
amely úgy fénylik.
Tudom hogy te vagy az ki rám nézel könnyes szemeimre
s a bánattól eped a szíved,
hogy elhagytad picinyke lányod végleg.
Anya gondolj néha rám!
Ne várj!  Ne hívj!  Mert még nem megyek,
hisz még nem éltem meg életem.
Hisz,, tudod könnyek nélkül élni nem lehet!
Anya úgy félek én ha eljön  az éj!!!
Sötét van mindenütt s a szobácskám oly üres
nem vagy mellettem hogy el mond a mesét, amit megígértél.
Nem takarsz be, és nem hajthatom álomra fejem karjaidba.
Anya gyere haza!   Kérlek!
Úgy vár pici szívem ,,  hisz úgy szeretlek téged.
Anya !  Gyere töröld le könnyeimet,
Hogy ne sírjak soha többet.
Anya gyere hozzám haza!  KÉRLEK!
Hisz megígérted nekem , miért csapol be engemet?
Én megígérem neked hogy, mindig szót fogadok,
És megteszek mindent,, amit kérsz,,csak légy itt velem újra.
Majd hozok neked megígérem mezőknek virágát,
 egy csokorba kötve nyújtom azt át.
Nem játszom már, a játékaimmal sem, nem érdekel semmi sem.
Úgy várlak én reggel és este, hogy mikor jössz felém átölelve.
Anya!  mikor jössz haza ? mond meg nékem.
Olyan rossz gyermeked voltam talán?
Hogy itt kellet,, hogy hagyjál?
Nem voltam jó kislány?
Anya !  gyere már!
Már nem tudok sírni,hisz nincsenek könnyeim
csak nézek ki az ablakon,s nézlek ott fent az égen
Szívem oly bánatos.
Én is elmennék oda fel hozzád,
Hogy a csillagok közt ketten ragyogjunk tovább.
Ugye vársz rám majd az alagút végén?
S kézen fogva viszel át a fény felé.
Anya ugye szeretsz még?
Ígérd meg nekem hogy nem csapsz be,s velem leszel utolsó perceimbe.
Hogy boldog legyen végre az én piciny szívem
A másvilágon egyűt legyek veled.
Várj rám, s én elmegyek, szívem a mennyekbe viszem
Megpihenni ,hogy örökre veled legyek... Írta,,,Csilla.

 

 

 

 

 

 TEMETÖ SIRJA:
Kimegyek én hozzád majd a temetőbe,
Leülök egy köre sírod elébe.
Nézem fényképed és beszélek hozzád
könnyem, nincs,, hisz már elapad,
Oly régen itt hagytál egyedül engem
de én még mindig nagyon szeretlek téged.
Te voltál életem mindensége, napjaimnak reménysége
kivel boldogan éldegéltem s megosztottam életem.
Betegséged szenvedéseit én is átéltem,
és ha neked fájt valamid, én ugyanazt éreztem.
Számodra ez már nem jelent semmit,
hisz itt hagytál s neked, már nem fáj semmid.
De bennem itt hagytad a sok fájó emléket,
melyet ha én is meghalok, magammal viszek végleg.
De addig szívemet mindig nyomni fogja
és ha kijövök hozzád bánatomat elsírni,
Segíts nekem napjaimba a fájdalmat elviselni.
Megígérem neked, sírodon mindig nyílik majd virág
tiéd lesz a legszebb  leggyönyörűbb talán.
Locsolom majd, mindig hogy el ne hervadjanak
Szívembe hozzanak mindig tavaszt. Írta Csilla. 

 

 

 

 

 

                      MEGNYUGVÁS:
Nincs szükségem e földön már semmire,nem voltam boldog és nem leszek sosem.
Porból lettem,és porrá leszek,ahogy érkeztem úgy elmegyek.
Nem érzek már semmit szivembe,csak a megnyugvást s csendes létet.
Mely eddig rögös utat jártam,most áttérek egy másvilágba.
Elalszom majd csendesen,s letesznek oda hol nincs már semmi sem.
csend és nyugalom vesz majd körbe siroknak mély gödrébe.
Hol sok féreg rágja majd testemet,de azt én már nem érzem meg.
Bánatos szivem megnyugszik majd végleg,
Ha én a tulvilágba átérek. irta,csilla.

 

 

 

 

 

 PICINY LÉLEK:
Ártatlan lélek fekszik e helyen-, oly picinyke és törékeny.
Még a világból semmit nem látott,oly hamar eltünt nem is álmodott.
Nem tapasztalta ö még, hogy milyen az élet ,mily gyönyörüséggel van az tele
Picnyke kezét magasba emeli,szemét anyárra veti
Nem látja még tisztán, de érzékeli, hogy anya melege átöleli.
Besüt az ablakon a napnak melege,ragyog az picinyke fekete szemeire.
Kicsike szájacskája sirásra görbül,
Annya vigasztalja majd mesét mond végül.
Elalszik végre e kis ártatlan lélek,fekete szemét lehunyá végleg.
Nem sir ö már többet,boldog ö immár
Meg nyukszik kis szive,hogy annya ölébe hajthatja le örökre. Csilla.

 

 

 

          FÉLELEM:
Félek a magánytól,a csend hangjától.
Félek a sötétség,fekete urától.
Félek minden szótól, mely romlott és gonosz.
Félek az élettől,amely oly rossz.
Félek az úton, ha egyedül maradok.
Félek ha nem kisér,senki utamon.
Félek ha veszekedést hallok,
Ilyenkor az emberek gonoszok
Félek a hangoktól,melyek fülembe zugnak.
Félek mert soha jót nem mondanak.
Félek az öregségtől,magányomba maradni,
rászorulni másokra,azoknak támogatására.
Félek a nap sugarától, mely perzseli szívemet.
Félek én mindentöl,mert nem tudom,legyőzni
A lelkembe vihar dúl  
Ami szívemet keresztezi.

Csilla.

 

 

Oldal: szomoru versek1
VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM - © 2008 - 2024 - csilla-versei.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat