ÜDVÖZÖLLEK A SZOMORÚ VERSEK VILÁGÁBA,

 

 NINCS KEGYELEM.
Drága istenem imádkozom néked,
Vissza vágyom a családomhoz 
Még egyszer az életbe segíts meg kérlek!
Csak egy levél maradt hátra nékem,
Melybol egyet ki betüztem,
Gyere haza ha még látni akarsz ebben az életben,
Zakatolj te vonat száguldj a széllel,
Röpülj velem hegyeken át,mert a szív úgy fáj,
Csak suttog a szél s morajlik az éj,
Fekete gyász mi engem otthon ér,
Ó istenem  Mily gonosz az élet!
Miért vetted öt el tolem! 
Csak csendesen nézek elore 
Mint aki nem is itt van a temetoben
A szív szava megáll a szó meg elszáll,
A fájdalom el viselése s csöndes könnyek pergése,
Hallgatagon mélyen elmerüloben,
Ó te kegyetlen élet! úgy kiáltanék 
Elvetted tolem s most itt maradtam árván,
Nincs szó és nincs kegyelem,
Földnek porába ö már meg pihen 
Csak simogatom fényképét 
S a lelke visszanéz,
Hangtalanul mondja nekem,
Ne sírj egyetlenem! 
De a szél csak egyre morajlik, a szívem bánatba úszik.
    Írta Csilla

  ELMÚLT.
Leszállt az est s csillagok gyúltak ki az égen,
Kis szobám falai hûvösek már régen.
Már csak egy hangtalan árny csak egy csendes magány,
Egy lélek,mely zokogva már.
Át futó gondolatok hûvös rideg alkonyok.
Arcán megjelennek a megfáradt élet jelei 
S a haját a dér már rég belepte.
Már nem néz tükörbe minek is kéne!
A fiatalság eltûnt már örökre.
Már csak gubbaszt egy fotelon ülve 
S a gondolatai nem repítik sehova se.
A magány s a csend mi körbeveszi,
Barátai egy sincs neki.
Nem nyílik az ajtó s nem kopogtat senki,
Csak néz maga elé bambán 
S nem is tudja mit lát egyáltalán.
Már nem remél s nem vágyakozik,
Az életbõl nem merítkezik.
Teste lassan elsorvad 
S a szív verése egyre lassabb.
Csak egy légy mely zümmög körülötte,
De az is tovaszáll,
Mert nem érdekli a rideg kihûlt teste.
      Írta Csilla.

 

 

 

 FÁJDALOM.
Az élet mindig csak fájdalom,
Mely szívembe markol nagyon,
És hogy tud fájni ha valami bánt,
Szinte ömlene a könnyeid,
Azon nyomban már.
Szúr mint egy rózsának a tövise,
Hadakozol ellene de nem megy sehogy se.
Ég a tested és szúr a szíved,
Mert a fájdalom égeti minden részed.
Bánt az érzés s bánt a szó,
Egész utadon nem sok jó.
Valaki szeret  ki mondja meg?
Az élet oly keserves 
Valakiben bízni az oly nehéz,
Mert csak csalódás volt az élet mezején.
Kár a szó,mert mire való!
Belül ég a szíved,
S ez a fájdalom nem jó.
Egy álom ami megmaradt,
Mi elkíséri végső utadat.
     Írta Csilla

 

 

 

 

 

  HIGGY ÉS REMÉLJ

 
Csak hinni és bízni 
Ennyi az egész.
Mert minden új nap,
Örömöket hozhat még.

Nem félni holnap mi lesz,
Bízz istenbe ö helyetted cselekszi ezt.
Segít neked, mert a gyermeke vagy,
S átsegít mindenen bár hol is vagy.

Ne félj egy úton megindulni 
Bármilyen kemény is legyen,
A hited átsegít majd,mindenen.

Minden ajtó kitárul előtted,
S ha bemész rajta 
Akkor ezt majd 
Tiszta szível teszed.

Higgyél önmagadba 
Higgyél a szíved szavába 
Légy önmagad a tisztaság 
S álmaid majd valóra váll.

Higgy a napban, mely ragyog az égen,
Bízz istenbe ki meghalt egy kereszten érted 
Ne halld meg a gonosz szavát,
Mert akkor isten nem segít ha bajba jutottál.

Nézz mélyen egy másik ember szemébe 
Mert elvezet a lélek mélységére 
Megmutatja neked a tisztaság forrását,
Melyet isten tett oda mely örök életet ad.

Meghalni se félj, mert tiszta szíved 
Új életet remélj  megkaphatod még,
Ne változz meg senki kedvéért,
Ha tiszta a szíved, az minden kincsnél többet ér.
    Írta Csilla

 

 

  RAB VAGYOK

.
Nem tudom,mi ez az érzés 
De oly nagyon fáj 
Egy sötét felhő,
Mely ereszkedik rám.

Ha tudnám,hogy merre vagy 
Már nem érdekelne semmi sem 
Megfáradt lelkem már,
Nem gyógyítja senki sem.

Nézek elmerengve a semmibe,
S nem tudom a holnap jó lesz e?
Vártalak oly nagyon sokáig,
Szívembe markol száz emlék húrjai.

Csendes az éj s a csillagok ragyognak,
De az én szívemet mardossa a bánat 
Nem tudom látlak e még valaha 
S a kérdések sokasága gyűlik a vállamra.

Elbujdosnék messze a világba 
Sötét barlang legmélyebb zugába 
Rab lenni saját börtönömbe,
S várni a szabadítóm ki egyszer megmentene.

Már nem tudom hogy   élek 
Már jól tudom, hogy egyszer meghalok,
De addig is magányomba 
Örök rab maradok.
 Írta Csilla.

 

         SIVATAGI MELEG 
Csak állok a sivatag közepén.
Arcomat homokkal fújja a szél,
Szememmel távolba nézek,
Vajon vizet,hol lelhetek?
Tüzesen süt le a nap sugara,
Égeti arcom,S felforrósul a testem.
Lángokba áll,az egész sivatag,
Csak megyek,lábamat már alig vonszolom,
Úgy érzem,eljött a vég,
S nemsokára meghalok.
Lábam süllyed homok talajába,
Égető érzés mi tapad rája.
Bánat és kétségbe esés mi marja a szívemet,
Miért adja isten,hogy így legyen! 
Pálmafa árnyékába úgy megpihennék!
Kristálytiszta forrásból tiszta vizet innék,
Lassan alkonyodik de a nap melege nem csillapodik,
A félelem úrrá lett rajtam,
Meghalok szomjan! úgy látszik ez a sorsom!
Ajkam mint házon a fedél,
Kiszáradt s éltető vizet már nem remél.
S mire a nap lemenőbe lesz,
Szívem,sivatag homokjában megpihen. 
      Írta Csilla.

.

 

 

 

 MAGÁNYBAN MEGÖREGEDNI

Lassan elfáradok hosszú utamon,
Meg őszül a hajams véget ér a korszakom.
Lábamat majd alig vonszolom,
S az egyenes út is kemény lesz nagyon.

Tükörbe nézni már nem merek,
Félek hogy kinevetnek a régi emlékek,
Mit régen láttam 
Ma már csak megfakult árnyam .

Feledni a múltat oly nehéz 
De szembesül a szem,
S a szívünkben mardosó fájdalom 
Csak egy megfakult árny lesz a falon.

Elmenni otthonról minek már?
Nincs egy barát ki rám vár 
Nincs aki kezem fogja 
S a támaszom lenne a bajba.

Ételem asztalnál könnyek közt eszem,
Nincs ki mondja szedek még kedvesem 
Fájdalmas könnyek csorognak az arcomon,
S a szívem fáj nagyon.

Szürke falakon megfakult képek,
Ránézni szinte már nem is merek,
Mosolygós szemével ö reám tekint 
Mintha azt mondaná várlak .

Körbe vesz a rideg magány 
S az öregség letekint rám 
Szólít egyre jobban,
Elmúlik az időd mondja s én várlak a kapuban.

Nincs már reménységem,
Csak a magány mi körbe vesz éppen,
Támaszom a nagy kék ég,
S takaróm lesz a föld mélység.
    Írta Csilla.

 

 

  FÁRADT.
Csak egy édes tekintet,
S mi mögötte van az egy megfáradt szív.
Látni az arcán a múltnak jelei,
Egy megtört asszony ki elfáradt már létezni.

Hosszú utat be járt 
De harcolt mindenért 
És szívében a szeretet 
Örökké ott él.

Családja mindig vele van,
Támasza neki minden bajban 
Gyermekei mosolygása 
Az neki egy öröm forrása.

Meg fáradt már rég 
De harcol ö még,
Mert anyai boldogsága 
Új örömöt hozhat még.

Boldog a szíve ha gyermekét látja,
Ki benne úszik minden boldogságba,
Már nem érdekli hogy meg fáradt,
Mert minden nap neki ujjat hozhat.
    Írta Csilla.

 

Oldal: szomoru versek9
VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM - © 2008 - 2024 - csilla-versei.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat