VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM

ÜDVÖZÖLLEK: ÉREZZÉTEK JÓL MAGATOKAT

 

 

                     ÜDVÖZÖLLEK FELIRATOK

KÖSZÖNTELEK A SZOMORÚ

   VERSEK VILÁGÁBA,

 

 

halal_szobros.jpg

 

 

SZÍVEM DARABJA
Hidd el jobb lesz nekem máshol, hol a madár mindig dalol.
Ne sírj!  hisz a könny nem segít
Már a nagy úr odafent vár rám,
hogy kézen fogva vigyen egy új világon át.
Hol az élet nem lesz fájdalom
s virág lesz mindig párnámon.
Szólít az ég és nem bújhatok el én
Hisz ö bárhol rám talál, s szívébe zár.
Elmúltak a napok, s elszálltak az évek, 
a fiatalságom eltűnt már végleg
Fáradt már testem megpihenni tér
pázsit gyepjére, mely takarója az ég.
Szívemből egy darabot itt hagyok te neked
Hogy ha rá nézel mindig emlékezz.Írta Csilla.

   

 

mennyeknek_kapuja.jpg

 

 

Hol már nem szól a harang

 

 

Most már csend van

néha még hallani a fülemüle hangját

az esti némaságba

A ködös éjszaka bíborvörös fénye

belepte a föld feletti virágokat

Halkan simogató hangon ízekre szaggatva

minden árnyakat,

Hallani a távolba, édes lágy dallamot

de a föld alatt, már minden megfagyott.

Még oly jó lenne érezni a virágok illatát

hallani a fülemüle dallamát,

Béke és csend honol e tájra,

a madár is elalszik, hisz már messze jár, aki várta

Fedett szárnyát, már nincs hol kitárja,

A fáról még egy varjú elkárogja magát

szép volt-szép volt ez a világ,

Megdermedt testek, nyugodt lelkek

békésen pihennek,.nem telnek a percek,

Kik még egykor kapaszkodtak,és bíztak az újban

mára már megbékéltek, mert a fény lelkükön átsuhant

Megvívott csaták, véres kardhegyek

Megrágott húsok, már nem emlékeznek.

Majd ha újra szólnak a harangok

akkor meglátják a fényt

sorba sorakoznak, a szabadulásért

Kik béklyó láncait még hordozzák

egyszer véget-ér a fájdalmas kínzó láz.

De addig is békésen pihennek

a föld belsejének

melyek békét ígérnek.

 

2014,02,05

Írta Csilla

         

 

  
 

 

  

   ELMERENGVE
Nézek csak magam elé csendesen,
Tűnődöm ,vajon mit nem tettem meg életemben.
Kerestem a mindent ,s fogtam a semmit,
Áttetsző életem kereső képtelen.
Már nem érdekel semmi a szívem üres,
Nincs benne semmi.
Kerestem mindig a szerelmet,
de helyette nem kaptam csak gyötrelmet.
Miért nem tettem meg?
Talán nem éltem jól az életem?
Nem kapaszkodtam semmibe, amit az élet nyújtott.
Rögös utat jártam,
S már nincs mit várnom ettől az élettől.
lassan megöregszem,s csak ha vissza nézek
Mik elmúltak,s számomra már csak egy emlék  
Ha egyszer elszalasztod,mit az élet adott, 
azt már soha vissza nem hozhatod.
Mint egy fa rönköt ,melyet visz a víz,
Egy sebes folyó,s szinte érzed hogy már megfogtad
de ki csúszik a kezedből,
És soha többé nem éred el.
Rá ébredsz mi múltadba élt,s a vágyak szépségét
Melyet csak keveset éltél.
Nincs semmid s nem maradt már semmi,
Most kapaszkodnál mindenbe, de már nincs értelme,
lassan megöregszel, és szíved csak sajog,
Fejedbe csak emlék képek,melyek lassan eltűnnek végleg.  Írta,, Csilla

 

 

            

 

 SÍRHALOM
Az életem egy keserű halom mely körbe vesz ,s nincs rá fogalom.
Csak a szavak morajlását hallom,mint a tenger zúgását.
Az életnek különös játékát, nincs rá szó, mi miért történik.
A halál már a kapuba fészkelődik,mérgesen és mogorván.
Indulnék az utamon,De miért pont én?
Erre a választ nem tudom,ó te fekete kaszás! 
Ne gyere még értem!
Hisz még nem jött el az én időm,fohászkodom néked.
Nem láttam még mindent ezen a világon.
Oly sok szép dolgokat felfedezni vágyom.
Fejemen a haj,igaz meg őszült már,deres lett az mint a határ.
Megöregedett testemet majd le teszik a mélybe,
egy tátongó,fekete lyuk alsó részébe.
Hol nem lesz majd bánat és fájdalom,mely elkísért egész utamon.
Csendes a temető, sokan vannak benne,
csak a varjuk hangja hallatszik,az éjszakai csendbe.
Sötétség ura körbeveszi őket, s nem hagyja hogy felszínre jöjjenek.
Ó te sötétség ura! mit vétettem neked!
elhoztad a kaszádat hogy véget vess életemnek!
Nem voltam neked elég jó!!mond meg nekem ,hisz oly boldogan éltem.
Nem hallom a választ,csak a csend vesz körbe, mint sírhalom egy mély gödörbe.
Sok síró ember jajgatását hallom,feneketlen mélybe,nekem már nincs hangom.
Meggyötört testek megpihenni térnek,hisz a kaszás el jött értek.
Temetőknek felszínén,dombok halmaza,alatta mint megannyi szív kialudva.
Ó ti susogó szelek!  vigyétek el szavaim,messze földre terjesszétek mondataim.
Itt vagyok immár e sírhant alatt,eljöttem megpihenni,
Meggyötört testem, egy új világba vinni.  Írta Csilla, 

 

 

 

 
        ANYÁMTÓL KÉRDEZNÉM
 
Anyám anyám te édes asszony
Milyen voltál e világon?
Fájdalommal szültél engem?
Én most tőled ezt kérdezem
Nem ismerlek tégedet
Hisz eldobtad életed
Szeretetet nem adtál
Engem el hajítottál
Milyen volt a te orcád
Mellyet felém nem fordítottál?
Mi késztetett erre a tettre?
Hogy életed el dobd mindörökre.
Oly picinyke voltam én
Mikor itt hagytál
Simogattad kezemet
Miért nem emlékszem én?
Vigasztaltál engem ha sírtam én?
Vagy mondtál nekem mesét esténként.
Miért nem emlékszem én?
Milyen volt hajad színe?
Szép volt piros orcád?
Szemeid ragyogtak, mikor rám néztél?
Örültél nekem egyáltalán?
Mond miért szültél erre a világra?
Hogy anya nélkül nőjek fel mint egy árva?
Alig hogy meg születtem te már elhagytál engem
Vagy bűnt követtél el?  mi az igazság?
Tied voltam egyáltalán?
Ha te itt maradtál volna velem
Nem lett volna ily szomorú az életem.
Miért mentél más világba?
Nem szerettél engem soha?
Miért nem dobtál fekete kút mélyére?
Ha nem éreztél irántamsemmit sem.
Miért voltál hozzám ilyen gonosz?
Hisz én tudom, hogy nagyon szerettelek volna
És ez nem lett volna rossz de te nem szerettél.
Még álmomba sem kerestél.
Nem akarod hogy ismerjelek?  szívemmel szeresselek?
Gonosz voltál minden gyermekedhez
Hogy ki voltál?
Ezt most már soha nem tudom meg..Írta Csilla.
         

 

 

 

 

 KEGYETLEN ÉLET
Száll a hinta széllel szembe,
egy gyermek ül rajta,kinek nincs élete.
Nincs e földön senki mása,csak az ö nagymamája.
Van testvére igaz kettő,de mégis egyedül van ö.
Anyukája nincs neki-e,elment ö az örök mezökre.
Eljár ö már iskolába,
De kicsi szíve mégis a boldogságot várja.
Nagymamája vigasztalja,ne félj kicsi szentem,
egyszer minden jó lesz az életben.
Szalad a kislány az iskolából haza,
De nem fogadja más, csak a csend szava.
Pici szeméből a könny kicsordul,
Várja ö a mamáját minden nap a tornácról.
De hiába várja,ö nem jön vissza többé,
el ment megpihenni,mindörökké.
Új városba viszik, s nem érti miért,
hogy miért kell elhagyni az otthonát,hol eddig élt.
Kegyetlen az élet,mely itt is reá vár,
hisz ebbe a családba sincsen meg a boldogság.
Elhúzódik egy sarokba,ha veszekedést hall,
csendesen sírdogál,hogy senki ne hallja.
pityeregve mondja, miért vagyok árva?
Miért nincs nekem anyukám, mint másnak a családba?
A nagy sírástól elgyötörve,elalszik ö a sarok tövébe.
Tanult egy szakmát,szorgalmas is nagyon
hisz tudja hogy az életbe,a tudás az hatalom.
Mindennapos fájdalmával igyekszik ö jó lenni,
de azt is nagyon jól tudja,hogy öt nem szereti senki.
Nemsonkáig gyötrődött ebbe a családba,
hisz innen is elkerült egy másik városba.
Ott már kicsit jobb volt az élete,hisz nem bántotta senki-se.
Igyekezet is hogy be fogadja mindenki.
Titokba azért reménykedett mégis,
hogy szíve megnyugszik,és nem morajlik.
Számára az évek boldogan teletek,
tanulhatott és elismerést szerzett.
De egy-nap fekete felhő jelent meg az égen,
s férjhez ment ö,ahogy illik szépen.
Megtelt az ö szíve boldogsággal,s várta a csillogást élete napjába.
Azt hitte hogy most már élete jó lesz,
de ahogy teltek az évek,csak rosszabb lett.
Minden mi jó volt,szerte foszlott köddé, nem 
  maradt más csak a szenvedés.
Menekült volna ö,ha lett volna hova,
de a gyermekeit,soha nem hagyta volna.
Ott kellet volna hagynia, mert úgy érezte nem bírja tovább, ezt szíve nem engedte meg,
így ezért tovább szenvedett.
Így teltek a napok s a hosszú évek,
hol evet,hol pedig a sírás jutott neki.
Becsületes maradt,és tiszta szívű leány,
mert szívében a remény,mindig ott várt rá.
Tudta ö,hogy egyszer eljő az a nap,
mikor szívéből, minden fájdalom kiszakad.
Egyik nap,aztán már nem bírta tovább,
véget akart vetni életének,hogy ennyi volt nincs tovább.
Zokogásnak közepette,rogyott le a székre,
S fel kiáltott, ISTENEM!  mond meg végre,mit tegyek!
Adj nekem egy jelet,mert eldobom életem,te azt nem engedheted!
Sötét volt a szobába,s nem hallatszott más,csak a sírás hangja.
Ekkor hirtelen egy kis fehér fényecske,
jött egyre közelebb az ö szívéhez.
Meglepődve nézte , hisz nem látott még ilyet.
De szívében érezte,hogy ezt csak isten küldhette.
Ettől az estétől élete megváltozott, nem sírt többé és nem zokogott.
Isten meghallotta a hangját,és megadta ö neki amire várt.
Nincs már nagy bánata,mert tudja, ISTEN vele van
Ö adja a boldogságot.. Írta Csilla.

 

 

 

 

  KASZÁS:
Ülök az ágyamon,mint egy méla bús madár,
menekülnék én de nincs hová.
Számomra az élet lassan elmúlik,
örök nyugalomba,betakarózik.
Fáradt testemet,elhatja majd a meleg,
Fel váltja majd ,a kemény fagyos hideg.
Fejem fölött lassan varjú rikácsol 
Jelzi hogy nincs sok idő hátra,
szívemnek fekete lesz a gyásza.
Elgyengült testemnek,nincs már mozgása
Eljött a kaszás,hogy meghalni lássa.Írta Csilla

 

 

 

 

 

 

    FÉLELEM:
Félek a magánytól,a csend hangjától.
Félek a sötétség,fekete urától.
Félek minden szótól,mely romlott és gonosz.
Félek az élettöl,amely oly rossz.
Félek az uton,ha egyedül maradok.
Félek ha nem kisér,senki utamon.
Félek ha veszekedést hallok,
Ílyenkor az emberek gonoszok
Félek a hangoktól,melyek fülembe zugnak.
Félek mert soha jót nem mondanak.
Félek az öregségtöl,magányomba maradni,
Rászorulni másokra,azoknak támogatására.
Félek a nap sugarától,mely perzseli szivemet.
Félek én mindentöl,mert nem tudom,legyözni
A lelkembe vihar dul
Ami szivemet keresztezi. irta csilla.

 

 

 

 

 

 
       HARC:
Fekszem a kórházi ágyamon,testembe nincs erő,haldoklom.
Öttusát vívok a kaszással, nap mint nap, csillogó kardjával.
Útólsó ereimmel harcolok még,hisz nem jött el az én időm, élni akarok én!
Minden erőmet össze szedvén,kiáltok istenhez,álljon mellém,
mert egyedül nem tudom legyőzni a sötétség urát.
Kell hozzá a segítség, hogy ne legyen fekete a szívem tovább.
Hisz az erőm elhagyott már,
megrajzolódik szemem előtt, mi életembe volt jó
  és a rossz,mi benne lezajlott
Feltűnik a színen egy folyó, melyen hidd vezet át,
s ha rálépek,odaát egy új világ vár rám.
Mardossa szívem a fájdalom, küzdjek! vagy feladjam?
Híd végén oly szép a fény, melybe boldogság honol, ott boldog leszek én.
Szívemből elszáll minden gonosz és harag,s csak a vidámság marad.
Erősebb a fény sugara nálam, szívembe úgy hatol,mint az áram.
Elindulok tehát egy új élet felé,a csatát elvesztettem én.
De mégis többet kaptam én a föld kerekén. Írta Csilla.
 

 

 

          

 

 

 
         HIT
Szívemből szólok én most neked.
én megköszönni jöttem ,az egész életem.
Nem kérek mást, csak hogy fordulj felém,
hogy elmondhassam mindazt, mi szívembe úgy ég.
Mert mindent mire vágytam, azt nálad meg találtam,
hogy örökké veled éljek,ez lesz most már,minden vágyam.
Mert nem minden könny keserű,van mely édes mint a méz.
Öröm könnyeket hullajtok én, boldog a szívem,mert benne élsz.
Mindenütt a földön,vágynak valami után,és 
minden ember keresi,hol a boldogság.
Sok mindent elérhetsz,mégis üres maradhat a szíved ha
 nincs benne igazi érték, mely mindenen átsegít.
Az élet néha bonyolult,nem is mindig értem én.
De kell hogy szívedben ott legyen, a HIT, a SZERETETT! és a REMÉNY!!
E három dolog közül a legnagyobb a SZERETETT!
Mely minden elhordoz,és sok vétked elfed.
A szeretett nem hagy el sosem! csak tartsd meg mindig szíved mélyében.
Ö átvisz az életen! mindent elhisz és remél
A SZERETETT?  MINDENNÉL TÖBBET ÉR!! Írta Csilla

 

   

 

 

 

 

 

 
  KÖLTÖK ANYJA
 
Ó te költök Anyja! 
Ki gyermekét árván hagyta
Most oly büszke lehetnél rá
Hogy az éltébe mit csinál
Jó lett vagy rossz,
te ezt nem tudhatod már.
Mindent mit hátrahagytál
Oly jó lett volna neked
Gyönyörködni gyermekedbe
Hogy az mit cselekedet
Nem voltál mellette e kemény időkbe
S mégis jó gyermek lett belőle
Nem te voltál ki tanította,becézgette,
 mert te itt hagytad az élet sűrűjébe,
Ó te költök Anyja! 
Miért volt hozzám az élet ily mostoha.Csilla.
 

 

 

 

 

  MENNYEK KAPUJA:
Röpülj hozzám te kis madár,vidd el híremet
annak,ki már nagyon vár.
Röpülj szél hátán sebesen, mond el néki,hogy még mindig szeretem.
De az élet közbeszólt, s nem láthatjuk egymást többé sohasem.
Szívemben az emlékek megmaradnak,melyeket egyűt éltünk át,
elviszem egy másvilágba hol egy hídon megyek át.
Várnak már ott rám, mennyeknek kapuján
Szívemet kitárom hogy melegség járja át.
Ne sírj!  hisz boldog vagyok én,  száradjanak  fel könnyeitek 
mert mindig ott várlak én.
Csillagok fényéből nézek majd le rád
s simogatom arcodat szellők szárnyán.
Elküldöm majd neked a legszebb madaram,
mely esténként ablakodnál daloljon az.
Dalolja el neked hogy mennyire szeretlek
de a halál el szakított tőled.
De boldog vagyok én, hisz itt minden jó és szép.
Sírni nem kell,  hisz itt mindig van remény.
Boldogság mi átjárja szívemet megtaláltam én.
Egyszer eljössz te is hozzám, s én itt várlak a híd túlsó partján.
Megölellek majd tégedet,s egymásé leszünk itt a mennyekbe.
Jöjj! ne késlekedj hát ,mert a híd eltűnik,és te nem jöhetsz át. csilla.

  

 

 myspace layouts, myspace codes, glitter graphics

 

 

 
                        LELKEK
Van egy hely,melyen a legtöbb virág nyilaik,
kezek ültették oda,hogy jelképezzenek valamit.
Hol csend van s nyugalom,csak a szél susog néha,a domboldalon.
Kis sírhalmok vannak vannak ezen a helyen,
s rajtuk virágkoszorú a csend felszínében.
Fejfáknak sokasága elárulja,hogy ki fekszik alatta.
Kijöttem én is,hisz mindenszentek napja van,
hogy gyertyát gyújtsak szeretteimért,kik itt nyugszanak.
Ezt a kis gyertya  szálat azért gyújtom én,
hogy a sötétségbe hozzátok,le érjen a fény.
E napon ne legyetek sötétségben,nyugodjon meg lelketek békében.
Kik sírhalmokba feküsztök,nincsen már nektek testetek,csak lelketek,
mely ide oda kóborol,a nagyvilágba.
Megfáradt testetek,megnyugodni jött e helyre,
hol már nem fáj semmi,s nincs bánat az életbe.
A gonosz többé titeket már nem ural,testeteket elfedték e hant alatt.
Minden évben egyszer eljövök hozzátok,
mindenszentek napján,hogy a fényt meglássátok.
Gyújtok egy szál gyertyát érettetek,hogy lelketek nyugodjon békébe.
E fény elhozza nektek ezen a napon,hogy lelketek mindig békébe nyugodjon.         Írta Csilla.
 

                      

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 283
Tegnapi: 228
Heti: 861
Havi: 5 830
Össz.: 721 514

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: szomoru versek2
VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM - © 2008 - 2017 - csilla-versei.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: rövid szerelmes versek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »