BOLDOGSÁGRA VÁGYTAM.
Anyám- anyám  édesanyám!  Kimegyek ma hozzád!
Elsírom majd a bánatom  sírod fejfájánál.
Elmondom majd, én te néked,
Milyen volt az életem, nélküled.
Volt egy álmom, melyet nem tudtam valóra váltani,
Boldogságra vágytam,s mikor nap mint nap felébredtem,
Semmit nem találtam.
Nem érzek már semmit a szívemben,
Csak fájdalmat s gyötrelmeket.
A kínok kínját, melyet megéltem én,
E gyötrő világ gonosz mezején.
Annyi mindent szeretnék, még elmondani neked,
De e sírok közt már hangom sincs megszólalni.
S érzem  szívem mindjárt megreped.
E sírok közt jár a magány,
S a te lelked már nyugalmat talált.
Gyertyát gyújtok most érted,
S elmondom, hogy mennyire szeretlek.
Mikor itt voltál velem, és fogtad a két kezem,
Könnyeimet letörölted, még ma sem feledem.
Mond anyám!   Miért kellet neked elmenni?
Árva lelkemet csak szomorítani,
Miért nem vagy velem? Hisz életet, te adtál nekem.
Vágyom az ölelésedre, vágyom a kedves szavaidra,
Vágyom a megdorgáló szó halmazára.
Úgy hiányzol nekem, hogy elmondani, már alig merem.
Csak nézem a fényképed, közben folynak a könnyeim csendesen.
Anya! Én úgy vágyom a boldogságra,
Egy ölelő kézre, és aki szeretne végre.
Ugye, te már boldog vagy oda át?
A te lelked már ott nyugalmat talált.
Csak csendesen fújdogál a szél,
S egy koszorú szalagja,az arcomhoz ér.
Hallom a szívem dobbanását, ami azt mondja,
Hogy egyszer  te is nyugalmat találsz. írta csilla.

 

 

 

 

 

 MÉCSES:
Egyszer véget ér az élet,
S minden tűnt időkbe téved,
Magányos lettél  és nem érdekel a szó,
Nem érdekel mi körülötted ,oly jó
Ma egyedül   mész ki a temetőbe,
Hogy gyertyát gyújtsál  szeretteidre.
Volt egy boldogságod, de már az mind a múlté,
Csak emlékeidben él ma még,
Megállsz egy sírnál, csak nézed a fényképet,
Miért hagytál el? Csak ezt kérdezed,
A nagy szerelem már hol honol!
Temető sírjában nyugszol.
Ma gyertyát gyújtok érted,
Hogy a fény leérjen a sötétséghez.
Ma legyen szívedbe béke,
Nyugodjon lelked, mindörökre.
Tudnod kell, még ma is szeretlek,
S csak a magányomban, örökre veled leszek.  írta csilla

 

 

 

 

  FÉNY,
Ha egyszer én is meghalok,
Temetőbe hoznak egy hajnalon.
Megnyugszik majd ott a lelkem,
S nem háborog többé, sohasem.
Ha nem lesz,ki virágot tegyen a síromra,
Tudni fogom,hogy nem szerettek,soha.
Mit életembe nyújtottam,
Talán sokan voltak,kik nem értették mi volt az.
Már csak istenben bízom,
Mert ö szeret igazán, nagyon   
S ha véget ér az életem,
Mi egykor fájt,az elmúlik egy hajnalon.
És véget ér egy fájó korszak,
A csend szava,meg nyugvást hozhat.
És ha nem lesz aki gyertyát gyújtson értem,
Isten, akkor is fényt küld le nekem.     írta csilla.

 

 

    EMLÉKEZÉS,
Fénylik a temető, gyertyát gyújtanak ma,
Szeretteikért,kik itt nyugszanak.
Csendes e hely, nyugalom van,
Csak a lágy szellő suhan át rajta.
Lengeti koszorúk szalagját,
Ahogy jár rajtuk a magány.
Elmúlt az élet, én temetőbe megpihenni térnek.
Síroknak domborulata jelzi,
Hogy egy lélek fekszik alatta.
Ki megnyugodni tért ide,
Hisz fárasztó volt élete.
Virágok illata bejárja a temetőt,
Gyertyafények halmaza, megvilágítja öt.
Ma mindenki meg emlékezik szeretteire,
Mert egyszer fénylő volt azoknak is az élete.
Ma is emlékeimben él,kit egykor szerettem még,
Búcsúzom  most  
Hisz megtettem, amit kellet.
Szívemben örökké benne lesztek,
Emlékezek  míg csak élek.  írta csilla.

 

 

.

 
    FÁJDALOM,
Nincs rá szó, mi a fájdalom,
Mi elkísért egész utamon.
Megöregszem lassan, reszket a kezem,
Leírni mi bennem van , már nem tudom rendesen.
Elcsukló hangommal, már nem tudom kimondani,
Hogy életem ,mennyire fáj nagyon.
Mit isten akar, az úgy legyen,
Elfogadom, hisz ö van nekem.
S ha esténként kinézek az ablakon,
Látom a csillagokat  tudni fogom,
Egyszer én is ott leszek köztük,
S ragyogok majd a többi közt.
Egyszer minden fájdalom véget ér,
Megnyugszik majd szívem,
S a túlvilágon minden jó meg adatik nekem. írta csilla.

 

 

   

     ISTEN  AKI JÓ HOZZÁM
Van egy életem!  Istenem,
Ezt mind neked köszönhetem.
Te vigyázol rám, életem során,
Te adod az örömöt,s fájdalmat egyaránt.
S ha jót nem cselekedtem,
Te büntetsz meg engem.
Vágyok sok mindenre,
Mit nem kaptam meg életembe.
De ha  eljön az ítélet,
Te meg adod majd nekem.
Boldog vagyok, mert te mellettem vagy,
S ha könnyes a szemem,
Te vigasztalsz.
Te vagy az, ki reményt tettél szívembe.
Ezt nem fogom elfelejteni soha se.
Porból lettem, s porrá leszek,
Ahogy érkeztem úgy, elmegyek.
S ha elérkezik az időm,
Boldog vagyok,
Mert örökre veled maradok. írta csilla.

  BETEGEN.
Már nincs kedvem,se célom,sem vágyam.
Csak fekszem betegen az ágyon.
Fehér falak szótlanul vakítanak,
Testembe a fájdalmak, úgy szorítanak.
Hát törjetek úttat kínzó testembe!
Szakadjon a fájdalom minden részemre!
Égesse szívemet forró láz!
Hisz úgy is itt a vége már!
Mikor már orvos látja, hogy kínoz a halál,
S nem tiltja meg tőlem az ételt, s italt már.
Nem add gyötrő keserű cseppeket,
Melyet innom már nincs értelme.
Titkos remények, már ne gyertek elő,
Hisz a gyógyuláshoz, elfogyott az erőm.
Már az orvosok is, lemondtak rólam,
Már nincs miért élnem, fel adom a harcot,
S most elmegyek csendben fájdalommal
Mi rá borult a testemre.
            írta csilla.
 

 

 FELEZD, MEG AMID VAN.

Karácsony éjjelén,nagy pelyhekben hull a hó,
A szeretett a szívekbe örökké való.
S ha koldus embert látsz az utcán,
Ha kéreget, mert éhes talán,
Ne fordulj el tőle,, mert nem tudhatod,
Hogy Isten  mit hozz neked az elkövetkező évben.
Lehet hogy te is, lukas cipőbe és rongyos kabátba,
Fogsz állni az utcán,
S örülni fogsz, ha valaki megszán,
És egy karéj kenyeret   kapsz tán,
A szívedben örökké legyen szeretett,
S mindig segítsd a szegény embereket.
Lehet, hogy neked is kevés van,
De oszd meg azt a keveset,
Mert Isten! mindig értékeli ezt.
                 Írta csilla.

 

 

 SZEGÉNY VAGY.
Szakadt rongyos ruháddal,
Ültél az utcasarkon,
Rossz kesztyű a kezeden,
S egy lyukas cipő,
Melyből a lábad  ki lóg.
Nyújtottad a kezed, az emberek felé,
De senki nem mondta,
Itt egy százas, egyél
Te fáztál és dideregtél
Az éjszaka leple alatt,
Rongyos takaródat,nyakadig húztad.
Könyörtelen élet, mely reád vár,
Se otthonod, se életed már.
Fekvő helyed, egy kartonpapír,
Melyen álomra hajtod a fejed,
Könyörgésed senki nem halja,
Csak ülsz, összekuporodva,
Az utca kövén, takaródat magadra húzva.
             írta csilla.

 

 

 

 

 

   Szegényen.

Egy zimankós reggelen,arra ébredtem,
Hogy a zord hideg, szobámba ténfereg.
Át járja a testem, s csak úgy didereg,
Be gyújtanék kályhámba,de nincs mivel.
Takarómat nyakamig fölhúzom,
Leheletem, már meg fagy a falakon,
Egy fagyos köd,mi szobámba ereszkedik,
Szemem-mell már nem látom,ki lakik idebent.
Testem lassan kezd kihűlni,
Harcolok a hideggel szembe,
De ö, erősebb mindenek felett.
A halál hideg fuvallata, már fejem fülöt jár,
Levegőt is alig veszek,hisz nincs értelme már.
El kell mennem, ezen a fagyos reggelen,
Mert a szegénységem,oda húzz engem.
                    írta csilla

 

  CSALÁD.
Kavarognak a hó pihék,
Csendesen szálldogálnak,
Megyek az utcán egyedül,
Kabátomat magamon összehúzom.

Utcán a lámpák fénye világit,
Megvilágítja a kavargó hó pihéket,
Melyek arcomra hullnak.
Oly csendes minden,

Csak néhány ember siet az utcán,
Én nem sietek sehova.
Lassan bandukolván,
Talpam alatt a hó,
Ropogva, reccsen már.

Jégcsapok ereszkednek,
Házaknak csatornáján,
Úgy néznek ki,
Mint függönyök, házak ablakán.

Karácsony este van,
S én egyedül vagyok,
Nem vár ott  senki,
Sem, teríttet asztalok.

Bánatos a szívem,
Kivel le éltem az életem,
Már,ö is elhagyott engem.

Csak nézek be,
A házaknak ablakán,
Mennyi sok ember!
Itt, együtt a család.

Mily szép is ez!
Valamikor én is örültem,
Terített asztalnál,
 Családdal gyerekekkel.

Szomorú szívvel tovább megyek,
Már nézni sem szeretem,
Hisz mára már nem maradt nekem,
Csak egy üres szoba,
Hol egyedül eszem.
       írta csilla.

 

 

 

 
 HALÁL.

Az ifjú élet lánca,lassan lehull.
Ütött az óra, haza visz az út.
Hol nincs bánat és szomorúság,
Nincs múlt idő, és nincs jelen idő,
Se hír,se dicsőség,
Se szenvedés,sem pedig szenvedély.
Hol már csak mélyen alszik az emlék,
S a szív házában a föld alatt,
A tudat is elmarad, féregé lesz minden múltad.
Ki meg nyugvásra vágytál egykor rég,
Most azt kaptad meg, életed végén.
               írta csilla.

 

 

 DRÁGA ANYUKÁM!

Még napjaimban is hiányzol,nagyon ám.
Igaz,fel nőttem én már,
És már nem vagyok,piciny gyermek,
Ki téged,mindig nagyon várt.
Karácsonyeste van,s te ma is úgy hiányzol!
Gyermekeim-mell ülök, a terített asztalnál,
Hálát adok Istennek, hogy ők vannak,
S én vagyok nekik. Látom az arcukon a boldogságot,
S vélek, együtt örülök.
De szívem egyben szomorú is,mert veled,
Soha nem ülhettem le karácsony estélyén,
És nem lehettem boldog,mint most, a gyerekeim épp.
Túl picinyke gyermek voltam mikor itt hagytál,
És nem emlékszem rá, hogy veled együtt,
Ültem volna.  Egy terített asztalnál.
Csak próbálom felidézni, emlékeimbe,
Miért nem lehetsz, most itt velem?
Nekem nem adatott meg az a boldogság,
Hogy szüleim-mell lehettem volna,
Szent karácsony, éjszakáján.
A szeretett,és az emlékezés, mindig szívembe marad,
S ha rá nézek a gyermekeimre,
Mindig te jutsz az eszembe,
S az,hogy soha nem hagyhatom el őket.
                   írta csilla.

 

Oldal: szomoru versek4
VERSEK MINDENKINEK , Ferenczi Csilla VERSEI . ÉS SOK MÁS DÍSZITÖ ELEM - © 2008 - 2024 - csilla-versei.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat